Megváltoztatott útvonal 2019. 03. 02.

Újabb mérföldkő a Kürt-Szőgyén tanösvény megvalósításában

Az elmúlt napokban már beszámolhattunk arról, hogy a véglegesítődni látszik a tanösvény pontos útvonala, mely nyomvonalában megegyezik a Mária Út felvidéki szakaszával, a Pálosok Útjával.

A szőgyéni kataszterbe lévő szakasz már múlt hétvégén ki lett tisztítva, Kürtön pedig ugyanekkor a szőlőhegyen keresztül vonuló útszakaszt rakták rendbe a helyi önkéntesek.

A csapat bevetésre készen (Fotó: Berényi Kornélia) 2019. 02. 27.

Hittel és reménnyel őseink nyomában

Amikor egy héttel ezelőtt Farkas Zsolt atya kihirdette a Mária-út Szőgyén és Cigléd (Kürt) közötti szakaszának kitisztítására szóló felhívást, sokan még nem sejtették, hogy milyen foganatja lesz, s hányan kapcsolódnak be a határúti tanösvény járhatóvá tételének szombati munkálataiba.

A szőgyéniek első brigádjának résztvevői 2019. 02. 25.

Tanösvény és Mária-út egyben

A múlt év nyarán ifj. Fekete László pályázatot adott be a Volkswagen céghez tanösvény kialakítására Szőgyén és Kürt között. Mivel a pályázat sikeres lett, a napokban elkezdték a megvalósítását.

Annak érdekében, hogy felmérjék, milyen munkálatok szükségesek, pár héttel ezelőtt a cserkészek és a helyi szakemberek bejárták az útszakaszt –Török Andrással, a VIA MARIE polgári társulás koordinátorával és Kovács Tamással, a Compass Strekov polgári társulás elnökével egyetemben.

Résztvevők a VM éves értékelő közgyűlésén 2019. 02. 16.

Éves értékelő közgyűlést tartottak Nagymegyeren

Február 14-én, csütörtök délután Nagymegyeren tartotta a Via Mariae polgári társulás (továbbiakban VM) az értékelő közgyűlését. 

Akik Szőgyénből indulva bejárták a tanösvényt, s kijelölték a szükségességes munkálatokat (Fotó: Berényi Kornélia) 2019. 02. 05.

Jelentős részéhez érkezett a Mária-út Kürt és Szőgyén közötti szakaszának kiépítése

A közép-európai turista- és zarándok-úthálózat, a Mária-út észak–déli zarándokútja a lengyelországi Czestochowát köti össze a bosznia-hercegovinai Medjugorjéval. Ez a zarándokút keresztülhalad Szlovákián, tehát a Felvidéken is.

A tanösvény nyomvonala a két község között 2019. 01. 24.

Fontos döntések és feladatok terítéken a januári munkaértekezleten

Az új év első munkaértekezlete január 23-án, szerdán 17 órától volt a szőgyéni Kultúrházban. A megbeszélésen 5-en vettek részt. 

A tanösvény létrehozásával kapcsolatosan 5 helyről érkezett pozitív, beleegyező nyilatkozat.

Szükségeltetik egy részletes költségtervezet és már lehet gondolkodni, hogy milyen szervekhez fognak fordulni további támogatásért. Szőgyén polgármesterétől ígéretet kaptak, hogy a község segít a kivitelezésben, karbantartásban.

Kürt - Szőgyén tanösvény nyomvonala és információs táblái 2018. 11. 27.

Kürt - Szőgyén tanösvény a Pálosok útjának a része

November 26-án, hétfőn 17:30 órakor Érsekújvárott sor került a tanösvénnyel kapcsolatos megbeszélésre. Az előző havi megbeszéléshez képest, most 4-en voltak, hiszen Hinzellér László is részt vett az ülésen. 

Fontos feladatok között szerepel, hogy:

A kismácsédi Antiochiai Szent Margit-templom 2018. 11. 16.

Dudvág mentén Galánta és Nagyszombat között

November 12-én, hétfői nap Méhes Richárd bejárásra indult a Fájdalmas Anya zarándokúton (régebbi nevén: a Sasvári zarándokúton). Reggel 7 óra előtt érkezett meg Galántára.

Annak ellenére, hogy hosszú táv előtt állt, megnézte az indulás előtt a várost, mivel ahányszor megérkezett Mátyusföld központjába, erre nem jutott ideje, hiszen mindig sietett haza és sokszor sötétedéssel ért be.

Alsódiós és Kis-Kárpátok felé 2018. 11. 08.

Szent Imre herceg napján a Fájdalmas Anya zarándokúton

November 5-én, Szent Imre herceg napján Méhes Richárd bejárásra indult a Fájdalmas Anya zarándokúton, vagy másképp mondva a Sasvári zarándokúton. Az évszakhoz képest nagyon jó idő volt ezen a nap is. 

8 óra előtt érkezett meg Nagyszombatba, ahonnan Kislosoncig járta be az utat. A nagyszombati buszpályaudvarról indult és bejárta a történelmi várost. 

A városfalak melletti sétány nagyon szép őszi arcát mutatta. A Szent Ilona-templom egy gótikus egyhajós templom a 13. századból és ez a város legrégebbi temploma, ahol havonta egyszer magyar misére is sor kerül. 

Kürt-Szőgyén-i tanösvény 2018. 10. 23.

Sikeres határidő hosszabbítás és vajon milyen neve lesz a zarándokútnak

Október 22-én, hétfőn 17:30 órától Érsekújvárott került sor a Kürt-Szőgyén tanösvénnyel kapcsolatos munkaértekezletre, melyen Fekete László, Kovács Tamás és Török András vettek részt. 

A Volkswagen Slovakia Alapítvány kitolta a határidőt egészen májusig. András javaslata szerint ne talapzatra legyenek téve az oszlopok, hanem lekezelve legyenek leásva a földbe.

A Nyitra megyei pályázatok sikeresen be lettek adva az információs táblákra, útjelzőkre, festésre és a grafikai munkákra.