A Mária Út szlovákiai kezdetei

2011. júniusában Török András Mátraverebély-Szentkúton egy szlovák-magyar zarándoklaton Szabó Tamással, a magyarországi Mária Közhasznú Egyesület elnökével ismerkedett meg. Az elnök úr röviden vázolta a Közép-európai Mária Út gondolatát, és megkérte Andrást, hogy segítse az ügy szlovákiai véghezvitelét. András gondolata: „Bevallom, a zarándoklat-útvonalak építésének gondolata rögtön megtetszett, és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tagjaként úgy gondoltam, hogy ez majd a cserkészeink számára is egy vonzó és értékes programlehetőség eszköze lehet.“

András ezzel kapcsolatosan az SZMCS legfelsőbb vezetését, a Szövetségi Cserkésztanács tagjait szólította meg, és az ügy pozitív támogatásban részesült. Nemsokára, a Szövetség tagjaiból egy munkacsoportot hoztak létre, és elindult a szervezés.

Az első hivatalos munkaértekezletre 2011. november 17-én Révkomáromban került sor, ugyanezen év végén, december 11-én pedig Budapestre látogattak el a MUTKE székházába. 2012. február 18-án ismét Révkomáromban találkoztak. Mindhárom esetben a megbeszéléseken a MUTKE tagjai is részvettek, és a Mária Út építésével kapcsolatosan hasznos tanácsokkal látták el munkacsoportot.

András 2012. novemberében Kassán, egy nemzetközi zarándokkonferencián mutatta be a Mária Út gondolatát.

A zarándok-munkacsoport és az SZMCS legfelsőbb vezetése azon volt, hogy az ügy zökkenőmentes megvalósítása érdekében egy önálló polgári társulás létrehozására van szükség. Ennek a gondolatnak a megvalósítására 2013. február 13-án a Via Mariae polgári társulás alakuló közgyűlésén került sor.


 

A Via Mariae polgári társulás alapvető célja, hogy az érdeklődők számára zarándoklatokat szervezzen és járhatóvá tegye úgy a Közép-európai Mária Út észak-déli zarándok-útvonalát Ipolyság (Šahy) és Árvanádasd (Trstená) között, mint a regionális zarándokútvonalakat.