Zoboralji autóbuszos-gyalogos zarándoklat 8. alkalommal a kistapolcsányi Kármelhegyi Boldogasszony főbúcsúba

Csoportkép a buszos zarándokokról, Nyitrán

A kistapolcsányi kegyhelyre gyűjtőautóbusz indult 6:30 órakor, Várkonyt, Bőst, Bakát, Dercsikát Dunaszerdahelyt, Peredet és Nyitrát érintve. Az út során közösen imádkozták el a  rózsafüzérimát és énekeltek, majd a szervezők ismertették a kegyhely történetét, a gyalogos szakasz útvonalát és a Mária út által szervezett legközelebbi zarándoklatok programját.

Nyitrán csatlakozó Patay Péter, zoboraljai Mária utas zarándokszervező vezetésével felsétáltak a nyitrai várhoz, útközben megálltak a Pribina téren, Pribina fejedelem 1989-ben készült 6,6 m-es szobra előtt, aki 825 és 833 között volt a Nyitrai Fejedelemség uralkodója. A teret egyházi épületek övezik: a Nagy Szeminárium, a Szent Gorazdról elnevezett Kis Szeminárium, a Kluch palota. A térről szép kilátás nyílt a várra, amely négy különálló részből áll: a székesegyház, a püspöki palota, a gazdasági épületek és a külső erődítmény. A vár területén található székesegyházat a  zarándokcsoport lelkivezetője Csámpai Norbert atya mutatta be. Elmondta, hogy a székesegyház három különböző építészeti stílusú épület összecsatolásából alakult ki: a román stílusú Szt. Emmerám Székesegyház /11.sz./, a gótikus Felső-templom /14.sz./ és az Alsó-templom /17.sz./. Közös imával és zarándokáldással indultak tovább Kistapolcsányba, ahol még további gyalogos zarándokok csatlakoztak a csoporthoz. 

Akik nem vettek részt a gyalogos zarándoklaton, azoknak lehetőségük volt a kistapolcsányi kastély kiállítását megnézni, megpihenni a kastélyt körülölelő szép angolparkban és imára a kegytemplomban. A gyalogosan induló zarándokokat az autóbusz a Hrussói várhoz szállította, ahonnét kezdetét vette a 12 km-es szakasz, Norbert atya lelkivezetésével.

A közös rózsafüzérima egyes tizedeihez a lelkivezető nagyon szép és megható gondolatokat fűzött. Volt az út során egy 30 perces csendszakasz, amikor is mindenki elcsendesülve gyönyörködhetett a szép tájban és gondolatban Istennek hálát adhatott mindezért. 

Kisebb-nagyobb pihenőkkel, énekelve érkeztek meg a kistapolcsányi kastélyhoz, ahol csatlakoztak a nem gyalogos zarándokok  és együttesen a „Máriához, drága Szűzanyánkhoz“ kezdetű Skapulárés énekkel vonultak a kegytemplomhoz. A többi zarándokkal, részt vettek a keresztúti ájtatosságon a templom melletti kálvárián. Volt lehetőség szentgyónáshoz járulni. Az ünnepi szentmise előtt lorettói litániát és Mária ájtatosságot végeztek a zarándokok a hívekkel Dr. Zeman István vezetésével.   

A 18 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Őexc. Varga László, kaposvári megyéspüspök volt, aki homíliájában a csend fontosságáról beszélt a keresztény ember életében. Fontos, hogy eltudjunk csendesedni, mert csak akkor tudunk igazán Isten szavára figyelni. A szentmise után, a templomkertben lehetőség volt a püspök úr könyveiből vásárolni, melyeket örömmel dedikált is.

A zarándokok este nyolc órakor indultak el a kegyhelyről, imával és énekekkel hálátadva a szép és lelkiekben gazdag zarándoknapért.

Nyitrán 12 zarándok elköszönt a csoporttól és leszállt, hogy másnap Iglóba utazva részt vegyenek a hétnapos, 4. nyári gyalogos zarándoklaton a Szepességben.