
A komáromi Mária Út című képkiállítás
2015. március 31-én 17:00 órától megnyílt Révkomáromban, a Limes Galériában a Mária Út című képkiállítás és ezzel kezdetét vette a László Dániel festményeinek a körútja a Felvidéken.
A megnyitón a Via Mariae polgári társulás képviseletében Méhes Richárd vett részt és jelen volt maga a budapesti festőművész is.

4. nagyböjti zarándoklat Nezsiderből Boldogasszonyba
2015. március 28-án került sor a 4. nagyböjti zarándoklatra, melynek idén különlegessége volt, hogy 3 irányból jöttek zarándokok Boldogasszonyba, ami által tömött lett a Mária kegytemplom. Idén a soproniak Fertőszéplakról érkeztek és ők tették meg a legtöbb kilométert – 32 km. Mosonszolnokról is érkeztek zarándokok a kegyhelyre.
Az osztrákok Nezsiderből mentek a kegyhelyre. Hozzájuk csatlakoztak a vőkiek, akik kb. 15-en voltak és a máriautasok.

Bejárás Béke-Nagymagyar és Csallóközcsütörtök-Dénesd között
2015. március 18-án Méhes Richárd munkazarándoklaton vett részt, mely során a két zarándokút (máriavölgyi és sasvári) összekötésének szakaszát járta be. Ez a zarándokút két irányból indul (Bacsfa-Szenantalról és Dénesdről) és ez a kettő Csallóközcsütörtökben egyesül.
A Szent Rita zarándoklat végett volt fontos, hogy bejárja a Béke Nagymagyar szakaszt egy más útvonalon, mert a zarándoklat nem mehet végig a gombai szőlőn és később sem lehetne ezen kijelölni az utat.

Megbeszélés a nagyböjti zarándoklattal kapcsolatban
2015. február 27-én Méhes Richárd Dénesden (Dunajská Lužnán) találkozott a vőki Dömötör Pállal és két osztrák úriemberrel. A falu misérdi (Nové Košariská) részén elmentek ebédelni és az ebéd alatt illetve utána megbeszélték az idei nagyböjti zarándoklat részleteit. A vőkiek már többször résztvettek zarándoklatokon az osztrákokkal és Richárd is már kétszer részt vett a soproniak által szervezett nagyböjti zarándoklaton, mely során Kópházáról az Urak asztalához és Sopronból Hidegségbe zarándokoltak.

A Via Mariae polgári társulás éves közgyűlése Révkomáromban
2015. február 21-én délután a révkomáromi Mária Rádió stúdiójában került sor a Via Mariae polgári társulás éves közgyűlésére.
A közgyűlésen Török András, Patay Péter, Csémi Szilárd és Méhes Richárd vettek részt. A rendezvényen vendégünk volt Fehér Péter, aki a Mária Út Közhasznú Egyesületet képviselte.
A közgyűlés programja a következő volt:
1) Üdvözlés, bevezető ima;

Munkatalálkozó szlovákiai zarándokszervezetekkel
A szlovákiai zarándokszervezetek találkozójára 2015. január 23. és 25. között került sor Samporban, a Jézus Krisztus mennybemenetele bencés kolostorban. A szlovákiai Mária utat ezen a rendezvényen Török András és Méhes Richárd képviseltette. A program mellett résztvettek a bencés atyák lelki programjain is.
A hétvégén részt vett a magyarországi Szent Erzsébet út képviseletében Pavlics Tamás és Ocsovai Mária, a budapesti Zarándokpont iroda munkatársa.

Bejárás az andocsi zarándokúton, Pozsony-Rajka
2015. január 16-án Méhes Richárd bejáráson volt a majdani andocsi zarándokúton, mely során bejárta az első szakaszt, Pozsony és Rajka között.

Ecclesia megjelenése
2014. december 21-én jelent meg a Via Mariae által kiadott Ecclesia 1. száma, mely újság az érsekújvári magyar katolikus közösség életét mutatja be.
A MÁRIA ÚT Szlovákián át
A 19. Jen Monnet est egyik előadása a szlovákiai Mária Út megteremtéséről, a Közép-Európai egymásra találás lehetőségéről szólt Török András, a Közép-európai Mária Út szlovákiai koordinátora (Via Mariae, polgári társulás, Érsekújvár, Szlovákia), egyébként 2011 óta „chartatársunk”.

A Mária Út, a boldogságkeresés útja
Török András, a Via Mariae polgári társulás (szlovákiai Mária út) koordinátora Budapesten, a Párbeszédek Házában, a Charta XXI. Mozgalom meghívására egy előadóesten vett részt.
Az előadóest neve „A Mária Út, a boldogságkeresés útja” volt, melyen András is tartott előadást a Mária Út szlovákiai küldetéséről.