
A Mária Út című vándorkiállításnak Szőgyén is otthont adott
Tavasszal érkezett Magyarországról Felvidékre a Budapesten élő László Dániel festőművész munkáiból álló képzőművészeti kiállítás, melynek, Nagymegyer, Somorja, Pozsony és Dunaszerdahely után az utolsó előtti állomása a Szőgyéni Galéria volt.
Szőgyén Öröksége Társulás és a Mária Légió szőgyéni prezídiuma vállalta fel a kiállítás szervezését, mely a zarándokutak különleges pillanatait és helyszíneit örökíti meg. Az ünnepélyes megnyitóra július 2-án, Sarlós Boldogasszony – napján került sor.

Az APO tagjainak látogatása Orosch János nagyszombati érseknél
2015. július 2-án a szlovákiai zarándokszervezetek uniójának (APO) tagjai látogatást tettek Nagyszombatban, a „Kis (magyar) Rómaként” avagy a „Felvidék Rómájaként” ismert városban.

A szőgyéni képkiállítás megnyitója
László Dániel festőművész munkáiból álló képzőművészeti kiállítás utolsó előtti állomása a Szőgyéni Galéria volt. Szőgyén Öröksége Társulás és a Mária Légió szőgyéni prezídiuma vállalta fel a kiállítás szervezését, mely a zarándokutak különleges pillanatait és helyszíneit örökíti meg. Az ünnepélyes megnyitóra július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján került sor.

Csíksomlyói ajándék buszos zarándoklat
2015. június 24. és 28. között Méhes Richárd a Via Mariae polgári társulás nevében egy buszos csíksomlyói zarándoklaton vehetett részt. A Mária Út Közhasznú Egyesület és a Mária Rádió önkéntesei ezt ajándékként kapták a szervezettől, az előző évi nagy és kitartó munkájuk végett.

Gyalogos zarándoklat a csallóközi Szűz Mária véres könnyezésének 300. évfordulója alkalmából
2015 egy nagyon fontos év volt a csallóközi emberek, hívek számára, hiszen Bacsfa-Szentantalon egy nagy ünnepet ültek. A Szűz Mária kegykép 1715-ben, azaz már 300 éve hullajtotta a véres könnyeit. Tehát kegyhely ekkor ünnepelte 300. jubileumát. Június 19-20-21-én egy 3napos ünnepségsorozattal várta a zarándokokat e szép kegyhelyre.

A dunaszerdahelyi képkiállítás megnyitója
2015. június 17-én a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban megnyílt László Dániel festőművész képeiből összeállított Mária Út című festménykiállítás.
A kiállítást pár napos készülődés előzte meg, hiszen a cserkészek (SZMCS) segítségével érkeztek a képek Pozsonyból Dunaszerdahelyre, a Csallóköz szívébe és az előző napokban lettek a képek felinstallálva a VMK előtermében.
Programtervezet – Csíksomlyó 2015. június 24-28.
2015. június 24. szerda
Indulás 6:00 Mária Rádió szerkesztősége elől: 1133, Budapest, Gogol utca 28.
Tervezett útvonal: Budapest – Ártánd - Csíksomlyó
Tervezett megálló: Körösfő vagy Farkaslaka, az adott körülményektől függően
Megérkezés 18:00 óra körül
Szállás: Salvator Hotelben
Vacsora
Este lelki feltöltődés a kegytemplomban.
Szent Rita gyalogos zarándoklat Szentantalról Nagymagyarba
2015. május 24-én, pünkösdvasárnap került sor a Szent Rita zarándoklatra, mely során 9-en indultak el Méhes Richárd vezetésével Bacsfa-Szentantal Mária kegyhelyéről a Nagymagyar Szent Rita szép kegyhelyére. Örömteli érzés volt, hogy a gelleieken és kisfaludiakon kívül érsekújvári és győri zarándokok is részt vettek e zarándoklaton.
Srankó László atyának köszönhetően reggel fél 8kor nyitott kapuk várták a zarándokokat a kegytemplomban. Imával és énekszóval indultak el a zarándokok Szent Ritához.

Mária út – a Pozsonyi Magyar Galériában
Az Esterházy János éremmel kitüntetett Pozsonyi Magyar Galéria tavaszi kiállításán, ahol társszervezőinkkel, a Via Mariae és a Kuckó Polgári Társulással, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetséggel, a Csemadok óvárosi alapszervezetével, a Szövetség a Közös Célokért társulással, s a Posoniummal közösen egy olyan Mária út című vándorkiállítást hoztunk el Pozsonyba, amely gyönyörű témát dolgoz fel. A zarándokút témakörét, amelyen részt vesz egy művész is, aki a lelki élmény, lelki megújulás mellett másként is feldolgozza az átélt eseményeket, rögzíti a zarándoklat során látott tájat, szakrál

A pozsonyi képkiállítás megnyitója
2015. május 14-én megnyílt a Pozsonyban, a Pozsonyi Magyar Galériában és a pozsonyi Csemadok ház nagytermében László Dániel festőművész Mária Út című kiállítása. Hálás köszönet a befogadásért és ügyintézésért Kalita Gábornak, aki vállalta képkiállítás megnyitását.
A Pozsonyi Magyar Galériában a tárlat egészen június 14.-ig megtekinthető!