01) Főág, Óhegyi zarándokút (a Medjugorje – Czestochowa közötti nemzetközi útvonalon)

Az egykori ipolysági vármegyeháza 1827 és 1857 között copf-klasszicista stílusban épült.

Miután a kemencei vármegyeháza 1751-ben leégett, a megye rendjei elhatározták, hogy az új székházat a jobb fekvésű Ipolyságon építik fel. Először az Ipoly túloldalán, a mai zsidó temető helyén kezdték építeni, de az új alispán kezdeményezésére a mai helyén építették fel a megyeházát. Az építkezést a forradalmi események miatt csak 1857-ben fejezték be.

Az épületet országjáró körútján I. Ferenc József császár és magyar király is megtekintette. A lakosság a korabeli feljegyzések szerint nem fogadta kitörő örömmel az uralkodót, pedig az építkezés befejezéséhez 32 ezer forinttal járult hozzá az állami kasszából.

Az épületben ma a városháza működik.

Nem sok falu dicsekedhet azzal, hogy templomáról már a 13. században feljegyzés készült. A Középső Ipoly mente híres nagyközsége, Palást első templomát 1281-ben említi a pápai tizedszedő jegyzék, mint nagy jövedelmű helyet. Sajnos, az akkori templomnak nyoma sem maradt, de a ma álló, Szent György tiszteletére szentelt neoromán stílusú szakrális épület is figyelemre méltó.

A falu fölé magasodó domb nyugati felén áll az 1898-ban felszentelt neoromán stílusú, már a szecesszió jegyeit is magán hordozó monumentális méretű, magas tornyú templom, amelyet Palásthy Pál püspök építtetett saját költségén, pappá szentelésének félszázados évfordulóján.

A falut sok száz éven át birtokoló család híressé vált tagja iskolát is alapított itt 1890-ben, ma a helyi egyházi iskola viseli a nevét.

A templom rendkívül míves kivitelezésű, a vörös égetésű téglák és a beton, a kő és a vakolt elemek harmonikus képet mutatnak, a karcsú torony, a mesterien megfaragott külső domborművek egy nagyvonalú templomépíttetőnek, Palásthy Pálnak, a mecénásnak állítanak emléket. A robusztus méretek, az első pillantásra ridegnek látszó anyagok szépen kiegészítik egymást, a feszes komorságot a festett üvegű ablakok könnyedsége oldja fel. Kora téli fényekben felemelő látvány.

Palást első írásbeli említése 1156-ból származik, amikor bizonyos Martyrius esztergomi érsek a falu dézsmáját átengedte a káptalannak. A helynek nevet adó család őse, Bors pedig II. Endre szentföldi hadjáratán jeleskedett, ezért kapta meg a királytól jutalomként a birtokot 1217-ben.

A már említett 1281-es bejegyzés idején erődített udvarház állt a falu fölötti domb keleti oldalán, valahol a mai régi, nagy magtárépület helyén. Az első templom feltételezhetően donátori szent hely volt, azaz a települést uraló, a templomot bőkezűen megajándékozó földesúri kegytemplom.

A források szerint az új templom építtetője, Palásthy Pál egy 1688-as vizitációra hivatkozva az állítja, gótikus stílusú hajós, de román stílusú szentélyes templom volt ez az ősi szent hely. Piacsek Lajos leírása szerint egy keleti bejáratánál tornyos, északi oldalán pedig védő- vagy lakótornyos épület volt a palásti templom, amely még a tatárjárás kori pusztítás utáni fenyegetettség miatt kapott északi tornyot is. Ez a templom az 1552-es szomorú emlékű palásti csata idején pusztult el, amikor az oszmán hadak feldúlták, felgyújtották, értékeit elrabolták. Érdekesség, hogy Palást templomának rajza szerepel Lázár deák 1528-as térképén is, amely Magyarország első térképes ábrázolása.

Piacsek szerint a régi templom nem is a mai helyén állt, hanem attól bő hatvan-hetven méterrel keletebbre, a mai kastélyudvar nyugati részén. Ennek az állításnak viszont ellentmondanak azok a sírleletek, amely a neoromán stílusú templom 1889-es építése idejéből származnak, az akkori plébános, Varjú Sándor juttatta el őket Ipolyságra, az 1898-as történelmi kiállításra. A leleteket 17. századinak becsülték akkor. Czobor Béla művészettörténeti író leírása szerint egy férfi és egy nő ruházatának maradványai kerültek elő egy régi kriptából, mégpedig egy díszes férfi nemezsüveg és egy aranyos csipkével díszített női főkötő maradványai. Hogy hová keveredtek el az elmúlt 120 év alatt, arról nem sikerült információt találni. Azt viszont Palásthy Ferenc kéziratban maradt leírásából lehet tudni, hogy a templomot, mint az szokás volt korábban, védőfalas temető vette körül.

Aki ma idelátogat, egy viszonylag friss, legfeljebb 30 éve engedélyezett, kissé érthetetlen és észérvekkel nehezen megindokolható felparcellázás utáni helyzetet lát. A falu domináns helyén, a templom és a kastély közti részen, feltételezhetően az ősi, már a 18. században bezárt temető helyén modern családi házak állnak. Pedig a kastély régi, északnyugat felé néző, kevésbé díszes szolgálati bejárata, a terepalakulat, a templom elhelyezkedése egy kiegyensúlyozott településközpontot mutat, megcsonkolt állapotában is. Olyan településközpontot, amelynek másik igen fontos eleme a ma iskolaként működő barokk-klasszicista Palásthy-kastély.

Rózsahegy (Ružomberok) városrésze a Zsolnai kerületben. Vlkolinec kis hegyi falu, a városközponttól távol, mely szinte változatlanul megőrizte a jellegzetes hegyi falvak építészeti és kulturális sajátosságait. Hegyi település a Nagy-Fátrában, Sidorovo hegy alatt, 718 m tengerszint feletti magasságban. Fehér patak (Biely potok), Rózsahegy városrésze fekszik hozzá a legközelebb.

1376-ban említik először, mint Rózsahegy egyik utcáját. 1828-ban 51 lakóháza volt. 1944-ben a német hadsereg felgyújtotta a partizánok elleni harcok során. 1977-ben emlékhellyé nyilvánították, 1993-ban egyedi faházai miatt az UNESCO kulturális helyszínként a világörökség részévé nyilvánította.

Vlkolínec tipikus példája a hosszú udvaros kétsoros utcáknak. A település a közepe tájékán két utcára válik. Az egyik az 1875-ből származó barokk-klasszicista római katolikus Szűz Mária Látogatásának templomához (Kostol Navštívenia Panny Márie) vezet, a másik a Sidorovo hegyoldal lejtős terepére (1 099 m). A templom előtt egy kis harangláb magasodik, melyet 1770-ben emeltek.

A település közepén a két leggyakrabban fényképezett objektum áll – az 1770-ből származó ácsolt kétszintes, kőlábazaton álló harangláb és az 1860-ból származó ácsolt kút. A település védett épületei közé tartozik a 18. századi 45 faházikó gazdasági házaikkal. Egy évben kétszer kék, rózsaszín és fehér mészszínnel festették le őket.

Vlkolinecet az útikönyvek a Felvidék leglátványosabb hagyományos építkezésű településeként emlegetik. Nem skanzen, hanem lakóhely, ahol ma is élnek. Farkasdon 30 lakos él. A faluban 45 jellegzetes, kőalapú, agyaggal kent falú, zsindelyes paraszti kis ház látható.

Minden ház fából készült, csak a falu temploma épült kőből. A 19. században épült házak egyedi alaprajzzal, három helyiséggel rendelkeznek. Előszobájuk padlója vert agyag, a lakószoba padlózott. A kemence az előszobában van, a füst a nyerges zsindelytető nyílásán távozik.

Vlkolínec a Nagy-Fátra Nemzeti Park részét képezi. Kerékpárútvonal vezet rajta keresztül és a számos faházikó tulajdonosa szálláslehetőséget is kínál. Nyáron a számos rendezvény közül például a „Nedeľa vo Vlkolínci“ (Vasárnap Vlkolínec-ben) kelti fel az érdeklődést, amely mindig augusztus elején kerül megrendezésre..

Lucski az Árva (Orava) és Liptó (Liptov) határvonalán, a Kócs-hegység tövében fekszik.  Lucski felső részén található a falu gyógyfürdője, melynek parkjában 12 méter magas, teraszos vízesés zúdul alá. A víz önmagában nem tartalmaz nagy mennyiségben ásványi anyagokat, de mellékfolyói, melyek a vízesésbe torkollanak, annál inkább. A Lucski vízesést 1974-ben természetvédelmi emlékké nyilvánították. A Teplianka vize látványosan forrásmészkőlépcsőkön (travertínó) keresztül bukva zúdul egy kis medencébe, majd folytatja útját a Vág felé.

A gyógyfürdő 32 fokos gyógyvize főként nőgyógyászati panaszok enyhítésére alkalmas, de mozgásszervi, idegrendszeri megbetegedésekre is ajánlott a gyógyfürdő vize. A fürdő csendes, hegyvidéki környezetben található és mindenkinek alkalmas, aki a mozgalmas élet mindennapos fáradalmait szeretné kipihenni.

A környék meleg vizes forrásai évszázadok óta ismertek. 1761-ben építette fel Turánszky Ádám az első fürdőházat, így vált a falu Szlovákia legrégebbi gyógyfürdőinek egyikévé. Gyógyvizének híre gyorsan terjedt, 1777-ben már számos vendége volt. 1820 és 1824 között a fürdőt tovább bővítették, majd 1945 után újabb gyógyintézetekkel bővült.

1950-től a fürdő csak a nőgyógyászati és daganatos megbetegedések kezelésére specializálódott, de 2005-től ismét visszatértek a mozgásszervi megbetegedések kezeléséhez. 2008-ban a már kezelt javallatok mellé társult a foglalkozásból eredő megbetegedések kezelése is.

Kelemenfalu a Kócs-hegység tövében fekszik. A község területén természetes termálvízű tó található.

Az erdei környezetben  fodrozódó kis termáltó közepén fakad fel a 33 °C-os hévíz, amely 500 méterről tör a felszínre egy mélyfúráson keresztül. 2000-ben egy 20x10 méteres mesterséges tavat alakítottak ki a mélyfúrás körül, mely lehetővé teszi az ingyenes fürdőzést a nyári időszakban is. A hévíz enyhén ásványi anyagokkal dúsított és erősen kénes szagú.

A fürdőzés engedélyezett és ingyenes is, jó lehetőség a zarándoklaton és a túrán megfáradt tagjaink kiáztatására.

A Tátra és a Fátra vonulatai által is határol Liptói-medence természeti szépségekben és népművészeti emlékeiben is igen gazdag vidék. Prószék (Prosiek) falucska határában található a Prószéki-völgy, mely egyedülálló növény- és állatvilággal rendelkezik.

A Prószéki-völgy 4 km hosszú, a Canyon-szerű völgy 450 méter mély, de patak nem folyik benne, mert itt a Prószéki-patak búvópatak. Szlovákia legszebb és leglátogatottabb völgye, melyet különféle alakzatú sziklaszirtek, vízesések és barlangok szegélyeznek.

A Tátra és a Fátra vonulatai által is határolt Liptói-medence természeti szépségekben és népművészeti emlékeiben is igen gazdag vidék. Kvacsan (Kvačany) falucska határában található a Kvacsáni-völgy, mely egyedülálló növény- és állatvilággal rendelkezik. A zarándok és a turista gyakran összefuthat itt foltos szalamandrákkal.

A Kvacsáni-völgy mészkőbe és dolomitba mélyen beágyazott karszt szurdok. Falai több száz métert is meghaladják, a benne sebesen folyó Kvacsáni-patak vízeséseket is kialakítva tört magának utat. A völgyben néhány műemlék vízimalom is található.

1968. április 21-én adták át az 1552-es palásti csata tiszteletére emelt emlékművet. A rajta lévő tábla szövege szerint palásti magyar dolgozók és a Vörös Kereszt állíttatta. Egyedi és példamutató kezdeményezés volt ez.

1552-ben indult el a mohácsi vereség utáni egyik legnagyobb léptékű oszmán hadjárat és területfoglalás. A végvárak elestével megnyílt az út az Alföldről a bányavárosok felé, és a török hadak a nógrádi várakat, Szécsényt, Bujákot, Drégelypalánkot fenyegették, de már terveik közt volt Szolnok és Eger ostroma is.

1552 nyarán Kara Ahmed nagyvezír hadainak jelentős területet sikerült elfoglalniuk, éket verve a császárhű nyugati részek és Erdély közé, megakadályozva a két országrész egyesítését, ami visszavethette volna a török hódítást. A szultáni porta irreguláris, katonailag kiképezetlen, de zsákmányolásban és pusztításban ugyancsak sikeresnek mondható, könnyű fegyverzetű lovas akandzsikból és szintén könnyű fegyverzetű aszabokból álló csapatai már 1551-ben végigpusztították az Ipoly völgyét, Palást környékét is, felmérve a lehetséges ellenállás mértékét.

A császári hadvezetés olasz, spanyol és német zsoldosokat és a Felső-Magyarország váraiban elhelyezett várőrségeket próbálta mobilizálni az oszmánok fenyegetése ellen. Az 1552-es Ipoly menti hadjárat vezérei, Erazmus Von Teufell spanyol, Sforza Pallavicini, olasz és Dietrich Von Marcelel német hadvezér hétezer-nyolcezer fős seregéhez még hajdúk, morva és cseh gyalogos vitézek és a környékbeli várőrségekből verbuválódott további másfél-kétezernyi hadra fogható ember. A császári seregnek nem volt számottevő tüzérsége, és a sereg egy része még nem esett át a tűzkeresztségen, felkészületlen volt. Ez a haderő állt szemben a mintegy tíz-tizenkétezres, hadianyaggal jól ellátott és messzebbre hordó ágyúkkal is felszerelt Ali Hádim budai pasa harcedzett és sikert sikerre halmozó seregével. Ali sikeresen bevette Drégely várát is, amelyet Szondy György védelmezett maroknyi csapatával hősiesen. A felek 1552. augusztus elején értek Palást közelébe.

A császári hadak ideérkezésükkor Palásttól délre, a Krupinica-patak fölé emelkedő stratégiai ponton, a Konyigrád, Konrád, Konigrád néven is jegyzett dombon állították fel táborukat, ahonnan ellenőrizni tudták az Ipolyság felőli utat. Ali egyik alvezére, bizonyos Arszlán bég már augusztus 9-én mintegy ezerfős szpáhi osztagával megrohamozta a tábort, a támadást ugyan visszaverték, de némi zavart máris okoztak a császáriak soraiban. Másnap egy elterelő hadicsellel a császári muskétásokat szorították meg annyira, hogy csak egy erős lovassági rohammal lehetett kiszabadítani őket. Teufell akkor döbbent rá, hogy Arszlán bég a kifárasztás technikáját választva gyengíteni akarja hadait, ezért bevárta Ali budai pasa hadtestét. Teufell ugyan újrarendezte hadait, ám másnap, augusztus 11-én súlyos vereséget szenvedett a császári had, s ebben sok szerencsétlen véletlen is közrejátszott. Felrobbant a lőpor egy része, erre sok újonc megfutamodott, a tovább harcoló spanyol, olasz és német zsoldosok nagy részét pedig lemészárolta a jelentős túlerő. A veszteséglisták szerint mintegy kétezer császári katona halt meg a helyszínen, köztük rengeteg tiszt és nemes ember, többek között Sbardelatti Ágoston, az akkori váci püspök is.

További négyezer katona esett fogságba, köztük a vezér, Erazmus Von Teuffel, akit I. Szulejmán szultán parancsára később kivégeztek. A csata után a török Szécsény székhellyel szandzsákságot alapított, a bányavárosok fenyegetettsége még nagyobb lett, és a középső Ipoly mente lakosságára nehéz évtizedek vártak.

A szomorú emlékű csata fél évszázaddal ezelőtt, 1968-ban érdekes módon összefogásra késztette a helyi „magyar dolgozókat”, akik kis kápolnát emeltek azon a helyen, amelyet már korábban is emlékkereszt jelölt, mint egy gyászos emlékű helyet.