Zoboralja hívő népe is részese volt Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának
A Via Marie Polgári Társulás Zobor-vidékének szervezője Patay Péter, szeptember 6-án autóbuszos zarándoklatra hívta zarándoktársait. Tették ezt annak a tudatában, hogy az erre a napra harmadik alkalommal meghirdetett térség augusztus 30-án már teljesítette az 1Úton zarándoklatot, melyről portálunk beszámolt.
5. Esterházy János gyalogos zarándoklat Alsóbodokra, szeptember 13-án
Zarándoklat a Békéért
A Via Mariae Polgári Társulás 2025. szeptember 13-án ötödik alkalommal szervezi meg az Esterházy János gyalogos zarándoklatot, melyet a Békéért ajánlanak fel, és ahová szeretettel hívnak és várnak mindenkit. A zarándoklat fővédnöke Ďurčo Zoltán, a Nyitrai Egyházmegye magyar hívekért felelős püspöki helynöke lesz.
Az 5. gyalogos zarándoklatot Isten szolgája Esterházy János halálának 68. évfordulója és végső nyugalomra helyezésének 8. évfordulója tiszteletére szervezik meg közösen az Esterházy János Zarándokközponttal.
Gyalogos zarándokok elsőpénteki zarándoklata a tallósi Szűzanyához
Az eperjesi Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelt templom előtt szeptember 5-én, 16 órakor 19 zarándok gyűlt össze, hogy a helyi plébános, Márk atya zarándokáldása után gyalogosan induljon el a tallósi Lourdes-i barlanghoz, hogy a Kisboldogasszony ünnepének előesti és egyben a hónap elsőpénteki szentmiséjén vegyen részt.
Buszos zarándoklat Sopron vidékén és hajókázás a Fertő-tavon
Augusztus 29-én 7 órakor 53 zarándok gyűjtőautóbusszal indult útnak Dunaszerdahelyről Várkonyt, Dercsikát, Bakát, Bőst érintve.
Még lehet csatlakozni az 1Úton zarándoklat utolsó szakaszaihoz
Felvidéken szeptember 6-án fejeződik be az 1Úton zarándoklat
Az idei 1Úton zarándoklatra a Remény zarándokaiként csatlakoznak mindazok, akik a meghirdetett Szentév idején gyalogos távolságok megtételét vállalják, így járulnak hozzá a Közép-Európában meghirdetett, évente megrendezésre kerülő 1Úton nemzetközi zarándoklathoz.
A zoboralji csillagzarándoklattal befejeződött az augusztusi 1Úton felvidéki szakaszok bejárása
Augusztus utolsó szombatján kelt útra a Zobor-vidék hívő népe, akik az esős idő ellenére is megtették a 1Úton zarándoklat tervezett szakaszát, melyet Patay Péter, a Via Mariae Polgári Társulás elnökségi tagja hirdetett meg.
Az 1Úton nemzetközi zarándoklat a Mária-út Közép-Európában fellelhető Mária-kegyhelyeket, templomokat köti össze és az idei Szentév alkalmából a Remény zarándokaiként keltek és kelnek útra az egész Felvidéket behálózva a zarándokcsoportok.
Felvidéken folytatódik az 1Úton zarándoklat
Az idei évben három dátum idején szerveződik meg az 1Úton, ezek: a már augusztus 16-án megtörtént zarándoklatok, és a még előttünk álló augusztus 30-ai, végezetül szeptember 6-ai távok vállalása, megtétele. A más időpontokban megvalósuló zarándoklatok is csatlakoznak az 1Úton felajánlásához – közli honlapján a Via Mariae Polgári Társulás.
Hat éve szolgálja a zarándokokat a Cigléd–Szőgyén Mária-úti tanösvény
Ünnepélyes keretek között 2019. szeptember 14-én szentelték fel a kürti Cigléd–Szőgyén közti tanösvényt. Cigléd egykoron búcsújáró helyként volt ismert és nevezetes. Most már a Közép-európai Mária-út zarándokútvonal részévé vált.
Gyalogos zarándoklat Pozsonyeperjes – Tallós
A Mária út és a dercsikai Mária Légió által szervezett gyalogos zarándoklatra szeretettel hívjuk a kedves zarándokokat, gyermekeket, fiatalokat 2025. szeptember 5-én /péntek/ Tallósra, Kisboldogasszony ünnepének előesti szentmiséjére.
Indulás az eperjesi Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt templomtól szept. 5-én /péntek/ 16:00 órakor.
Zarándoklat a Békéért - 5. Esterházy János gyalogos zarándoklat Alsóbodokra
5. Gyalogos zarándoklat ISTEN SZOLGÁJA ESTERHÁZY JÁNOS HALÁLÁNAK 68. évfordulója alkalmából szervezett Zarándoknapra