Újévköszöntő zarándoklat a Korponai-fennsíkon fekvő Medve-kúti kápolnához
A 2024-es esztendő első napján, Istenanya ünnepén, zarándoklatot tartottak a Via Mariae polgári társulás égisze alatt, melyet a Palóc-föld és az Ipoly-mente zarándoklatait szervező Velebny Gábor a társulás elnökségének tagja, és Gyurász Pál plébános atya szervezett és vezetett. Az újévi zarándoklat már hagyománnyá vált a térségben.
A Medve-kúti kápolna a Korponai fennsík alsó nyúlványainál, az Ipolyfödémes, Tesmag, Ipolynagyfalu, Ipolyhídvég, Kelenye és Ipolyszécsényke közötti erdős területen található.
Az említett településekről könnyen, a turistaútvonalon és a Mária Út kijelölése mentén érhető el a szakrális hely, mely a rendszeres zarándoklatok helyszínévé vált.
Az új év első napján a zarándokútvonal, miként minden évben, most is két irányból történt a kegyhelyre.
Ipolyfödémesről Velebny Gábor vezetésével indultak a zarándokok, akik 7,5 kilométert tettek meg az oda-vissza úton. A délelőtti eső feláztatta a talajt, de ez nem volt akadály számukra. A Somostól indulók már köves úton haladva érkeztek, őket Gyurász Pál atya vezette a 9 kilométeren történő oda-vissza úton.
A Medve-kútnál találkoztak a két irányból érkező zarándokok, ahol a Szeplőtelen Fogantatás nevet viselő Mária kegyszobornál közösen imádkoztak.
A zarándoklaton részt vett Méhes Richárd, a Via Mariae társulás elnöke, aki Gelléről (Dunaszerdahelyi járás) érkezett és megtisztelte a résztvevőket Dávid Zsuzsanna, az Esterházy János Zarándokközpont munkatársa, képzőművész, aki Esterházy János élettörténetét elevenítette meg festményein. Alkotásaiból vándorkiállítás hirdeti Esterházy János emlékét és az Esterházy János Isten Szolgája 2024-es falinaptár ugyancsak az ő alkotásait mutatja be, a mártír gróf idézeteinek kíséretében.
A kegyhelyen litániát imádkoztak a hívő zarándokok, Istenanya oltalmát kérve, majd imádkoztak Esterházy János boldoggá avatásáért, és Dávid Zsuzsanna felidézte a mártír politikus emlékét.
A himnuszok (Boldogasszony Anyánk és magyar himnusz) eléneklésével zárult az imaóra, majd elfogyasztották a szeretetasztalra hozott frissítőt. Végül Gyurász Pál atya zarándokáldásával indult hazafelé a minden korosztályt képviselő negyven zarándok.
A Medve-kúti kápolnáról tudni lehet, hogy a közelmúltban, jelentős részben önerőből és magánkezdeményezésre indult el annak felújítása. A hitüket őrző és az elődök értékeit szem előtt tartó Ipoly-menti fiatalok kezdeményezésére épült meg a gyógyító forrásvíz fölé emelt kis kápolna, mely jelentősen emeli a kegyhely szépségét.
A környékbeliek a Medve-kút forrásvizének hosszú évszázadok óta gyógyító hatást tulajdonítanak.
A forrásnál a hála jeléül számos gyógyult beteg keresztekkel és egyéb jelekkel köszönte meg a felépülését. Így az esztendők során a Medve-kút a környék egyik közkedvelt szakrális helyévé vált, ahová az év folyamán több alkalommal elzarándokolnak a Palóc-vidéki és az Ipoly-menti hívők, és rendszeresen tartanak egyházi alkalmakat.
(Ez a cikk Berényi Kornélia által a Felvidék.ma honlapján jelent meg: https://felvidek.ma/2024/01/ujevkoszonto-zarandoklat-a-korponai-fennsikon-fekvo-medve-kuti-kapolnahoz/?fbclid=IwAR2ibA4yBewNVO7ICtFVL-xzOULJf9Z59kd3YaV1Uiz3SOfWBuplMIUBjDQ)