Még lehet csatlakozni az 1Úton zarándoklat utolsó szakaszaihoz

1Úton a zobor-vidékiek, augusztus 30-án (Fotó:Via Mariae pt.)

Felvidéken szeptember 6-án fejeződik be az 1Úton zarándoklat

Az idei 1Úton zarándoklatra a Remény zarándokaiként csatlakoznak mindazok, akik a meghirdetett Szentév idején gyalogos távolságok megtételét vállalják, így járulnak hozzá a Közép-Európában meghirdetett, évente megrendezésre kerülő 1Úton nemzetközi zarándoklathoz.

A Felvidéken az idei évben három dátumot tűztek ki a szervezők, az 1Úton zarándoklatokra, ezek a már augusztus folyamán megtörtént térségek bejárása, melyről beszámoltunk hírportálunkon.

A régiókban a Via Mariae Polgári Társulás elnökségi tagjai és segítőik szervezik meg a zarándoklatokat.

A harmadik, a befejező szakaszok gyalogos bejárására, illetve kerékpáros zarándoklatra szeptember 6-án kerül sor, megelőzve a Kisboldogasszony ünnepet, felkeresve a Mária-kegyhelyeket, melyek behálózzák a Felvidéket.

Ezek a következők:

Udvard – Kisbaromlak – 7 km – szervező: Baka Szilvia
Udvard- Pozba – 21 km – szervező: Török András
Kürt – Bény – Kürt – 60 km, kerékpáros – szervező: Kovács Tamás
Párkány – Bény – 21 km – szervező: Fekete László
Dercsika – Bacsfa-Szentantal – 15 km – szervező: Katona Júlia
Gelle – Bacsfa-Szentantal – 12 km – szervező: Méhes Richárd
Medvesalja: Vecseklő – Mária-kút – 7 km – szervező: Kovács Roland
Medvesalja: Salgóbánya (HU) – Mária-kút – 12 km – szervező: Kovács Roland
Palást – Ipolyság – 17 km – szervező: Velebny Gábor

A szervezők várják a további jelentkezőket a plakátokon feltüntetett elérhetőségeken.

 

(Ezt a cikket Berényi Kornélia írta és a Felvidék.ma honlapján jelent meg: https://felvidek.ma/2025/09/02/meg-lehet-csatlakozni-az-1uton-zarandoklat-utolso-szakaszaihoz/)