A Via Mariae tíz éve – kiállításmegnyitó Nagymegyeren – KÉPEKKEL

A Via Mariae tíz éve (Fotó: Lacza Gergely)

A Közép-Európai Mária-út egy turista és zarándok úthálózat, amelynek kiépítése több ország egyesületének és alapítványának kezdeményezésével és összefogásával zajlik. Céljuk az, hogy megismertessék Közép-Európa vallási és kulturális értékeit, a zarándoklatra vállalkozók számára pedig biztonságos zarándokhálózatot építsenek ki.

A Mária-út a modern vallásos szemléletnek megfelelően ökumenikus. Szlovákiában a Via Mariae polgári társulás vállalta fel ezt a nemes küldetéses munka koordinálását. Kedden este a nagymegyeri Fészek Ifjúsági Központban került sor a Mária-út tíz évének történetét bemutató molinók kiállítására.

Elsőként Czira Sára, Tápió menti népdalénekes kápráztatta el énekével a megjelenteket; a megnyitó folyamán még két ízben kapott szerepet vallási tematikájú népdalokkal. Az énekszót követően Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke, a kiállítás szervezője köszöntötte a jelenlévőket, közülük is kiemelten Soóky Mariánt, Nagymegyer polgármesterét és az alpolgármester asszonyt, Estergályos Máriát.

A Magyar Katolikus Lexikon szerint a zarándoklat, zarándoklás nem más, mint a zarándokhely fölkeresése egyénileg vagy közösségben, s ott vallási gyakorlatok végzése jámborságból, fogadalomból vagy vezeklésből, idézte a lexikon szócikkét Csémi Szilárd, majd leszögezte, hogy úton lenni még nem jelent zarándoklatot, hiszen ma sokan állandóan úton vannak. Odilo Lechner bencés főapát szerint a zarándok az, aki tudja, hová tart: haza ahhoz, aki őt erre az útra küldte. Ennek köszönhetően is fokozatosan épültek ki jelentős zarándokutak, köztük a leghíresebb keresztény zarándokút, a Szent Jakab útja, az El Camino. Kiemelte, hogy

egyre jelentősebb a 2006 óta épülő Közép-Európai Mária-út, melynek kezdeményezése hozzánk, magyarokhoz kapcsolódik.

A Közép-Európai Mária-út  megalakításához a magyarországi és a történelmi Magyarországi Szűz Mária búcsújáró helyeinek nagy száma és az El Camino zarándokút adta a gondolatot. A közép-európai népek Mária-tiszteletére építve összekapcsolja a Mária-kegyhelyeket és az útvonal mentén lévő történelmi, kulturális értékeket, vallásra való tekintet nélkül. A zarándokút elsősorban gyalog, de több szakaszon lovon, kerékpárral vagy akár vízi járművel is megtehető.

Az ügyvezető elnök ezt követően a Via Mariae elnökétől, Méhes Richardtól kérdezte meg, hogy mit jelent számára a Mária-út és a Via Mariae polgári társulás?

2011 júniusában az érsekújvári Török András barátunk családjával részt vett Mátraverebély–Szentkúton egy zarándoklaton, amit a két nemzet, a szlovákok és a magyarok kölcsönös kiengesztelődéséért és megbékéléséért ajánlottak fel. Ekkor ismerkedett össze a magyarországi Mária-út elnökével, Szabó Tamással, aki megkérte, hogy segítse a szlovákiai Mária-út építését”,

fejtette ki Méhes Richard, aki szerint Török András, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség cserkésztisztjeként nagyszerű program- és nevelési lehetőséget látott mindebben, így a szervezet felkarolta az ügyet, létrehozva egy munkacsoportot. A cserkészekkel pedig megkezdték az egyes utak feltérképezését, bejárását. Kis idő múlva megalakult egy külön szervezet, ami kizárólag a Mária-út szlovákiai építésével foglalkozik. 2012 decemberében megkapták Orosch János nagyszombati érsek, akkori püspök és Bartal Károly Tamás nyugalmazott jászóvári apát védnöki nyilatkozatát, amellyel pártfogásukba vették a Mária-út ügyét és áldásukat adták az út építésére. A 2012. december 27-én hivatalosan is bejegyezett Via Mariae polgári társulás 2013. február 16-án tartotta meg alakuló ülését, melyet követően a Szlovák Turista Klub, a Via Mariae és a Mária Út Közhasznú Egyesület között egy háromoldalú megállapodás jött létre, melynek célja, hogy segítsék egymás munkáját.

 Az évek során számos eredményt sikerült elérnünk, egy 40 kilométeres kék jelzésű turistaút felfestését meg tudtuk valósítani Hontnémeti és Ipolyság között, mely az észak–déli főág részét képezi”,

mondta Méhes.

A Mária-utat jelző M betűlogó bekerült a turisztikai szabványjelzések közé, és alkalmazható a túraösvényeken.

2018-ban sikeresen pályáztunk a Volkswagen Slovakia alapítványánál, melynek eredményeképpen kiépítésre került a Kürt–Szőgyén tanösvény, ami a Mária-völgybe irányuló Pálos-út zarándokút részét képezi. 2019. szeptember 14-én került sor a tanösvény ünnepélyes átadására. Ezen a zarándoknapon több mint száz zarándok gyalogosan tette meg az utat, és imádkozott együtt. 2021-ben létrejött a Mária-út európai hálózatának szövetsége, melynek mi is a tagjai vagyunk, és ezzel megkezdődött az a folyamat, mely végén a Mária-út Európa kulturális útjává válhat. 2023 novemberében, tehát tavaly novemberben, abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy Orosch János érsek atyától átvehettük a Szent Erzsébet Rózsája díjat, mely az eddigi munkánk erkölcsi elismerése. Tavaly november 25-én ünnepi szentmisével és közgyűléssel Révkomáromban megünnepeltük fennállásunk 10. évfordulóját”,

hangsúlyozta a társulás elnöke.

A Via Mariae első zarándoklata 2013. május 8. és 11. között valósult meg, melynek során 15 zarándok 95 kilométert tett meg Deáki és Sasvár között. Ez volt a sasvári gyalogos zarándoklat, amellyel Török András egy több mint 200 éves hagyományt élesztett fel. 2014 júliusában valósult meg a Krisztus öt szent sebe zarándoklat Márianosztrára, amely Érsekújvárból indult. 2014-ben többek között Máriavölgyre szerveztek gyalogos zarándoklatot. Méhes kiemelte, hogy Máriavölgybe idén már 10. alkalommal látogatnak el, és azt is jelezte, hogy buszos, gyalogos és kerékpáros zarándoklatokat is szerveznek.

Miként kerültem a szervezetbe? Győrben az egyetemen végeztem el az idegenforgalom és szálloda, valamint vallási turizmus szakirányt. A szakdolgozatomat az El Caminóról írtam volna, de úgy alakult, hogy a Mária-út Mariazell–Budapest útvonaláról írtam meg. 2013-ban 19 nap alatt megjártam a Mariazellből induló Szent Jobb zarándoklatot. Ekkor jött a felismerés, hogy szeretném segíteni a Mária-út kiépítését Szlovákiában. Többszöri próbálkozás után sikerült elérhetőséget kapnom Török Andrásékra, és ez év őszén már bejáráson vettünk részt Patay Péterrel Selmecbánya és Hontnémeti között. Częstochowa és Budapest között is zarándokoltam, és el kell mondanom, hogy ezek a zarándoklatok lélekformáló hatást gyakoroltak rám. A rövidebb zarándoklatok is nagy hatással vannak a hívek lelki életére, egy hosszabb zarándoklat során viszont sok mindenre rájön az ember: hogy mi fontos és mi kevésbé fontos az életében, és közelebb is kerül az Istenhez, a gondviseléshez. A zarándoklatok során több csodában volt részünk. Ez a kiállítás az évek során a zarándoklatokkal összegyűlt tárgyi emlékek gyűjteménye. Zarándokútlevelek pecsétekkel, zarándokpólók, zarándoklatok lelki elmélkedései, minden, ami a zarándoklással összefügg. Az itt is látható zarándokkereszt még az első zoboraljai gyalogos zarándoklatra készült 2015-ben. Ezzel szeretnénk bemutatni a zarándoklás lelkiségét és örülnénk, ha minél többen kedvet kapnának a zarándokláshoz. Az elmúlt tíz év tevékenységével, a Mária-út építésével és a zarándoklatok szervezésével szerettük volna a híveket, zarándokokat szolgálni. Reméljük, ez így is történt. Szeretnénk a hit és szeretet által jobbá tenni a világot”,

fejtette ki Méhes Richard.

Csémi Szilárd azzal egészítette ki a polgári társulás elnökének szavait, hogy Nagymegyer is része a Mária-útnak, és reménykedik benne, hogy hamarosan itt is sikerül felfesteni a zarándokút jelzéseit.

Ollé Tamás diakónus rövid beszédében kifejtette, hogy az ember természeténél fogva alapvetően vonzódik az úgynevezett transzcendenshez, a természetfelettihez. Érzi, hogy a természetben nála valami sokkal nagyobb van.

Manapság azt lehet mondani, hogy már nemcsak a cél a fontos, hanem maga az út is. Pont azért, mert az út során a lelkünknek lehetősége van úgymond vezekelni, megtisztulni. A zarándoklat tehát nem más, mint egy vezeklés, egy fogadalomnak a megtartása, de ugyanúgy egy ima, egy hála, legyen az betegségből való megszabadulás, valamely fontos, nehéz dolognak a megoldásáért való imádkozás, de ugyanúgy élmény. A zarándoklat közösségi élmény, közösségi cselekedet. Nagyon sokszor találkozhatunk zarándoklat során számunkra teljesen idegen emberekkel. Néha percekre, órákra, néha napokra, hetekre, és ez alatt a rövidke, vagy éppen hosszabb idő alatt lehetőségünk van megismerni a másikat. Sokszor életre szóló barátságok és nem egyszer kapcsolatok, házasságok alakulhatnak ki ezekből a találkozásokból”,

mondta Ollé Tamás, aki arra biztatott mindenkit, hogy ha ideje engedi, menjen el egy zarándokútra, ahol feltöltődhet lelkileg, hiszen az ember nemcsak a testében, hanem a lelkében is képes elfáradni.

A kiállítás egész nyár folyamán – telefonos egyeztetést követően (0908120052) – megtekinthető.

 

(Ezt a cikket Lacza Gergely írta és a Ma7.sk honlapján jelent meg: https://ma7.sk/hitelet/a-mariae-tiz-eve-kiallitasmegnyito-nagymegyeren-kepekkel)