Kerékpáros zarándoklat Morvaországba

A Via Mariae Polgári Társulás elnöke és a csallóközi régió szervezője, Méhes Richárd vezetésével indult el tíz bátor zarándok Doborgazról, Csallóközcsütörtökről, Ekecsről, Padányról, Dunaszerdahelyről, Dercsikáról és Gelléből a morvaországi kerékpáros zarándoklatra.

A kitűzött cél Mikulov városa volt.

Méhes Richárd így számolt be a zarándoklatról:

„Pozsonyi átszállással jutottunk el Morvaszentjánosba, ahonnan kerékpárral indultunk tovább. Ausztriában a Morva folyó mellett karikáztunk Hohenaun keresztül Morvaország felé.

Břeclavban, a modern templom tövében kicsit megpihentünk. A járási székhely neve I. Břetislav cseh fejedelemre utal. Várának maradványai fel-feltűntek a távolból. Ezután a Lednice-Valtice kultúrtájban folytattuk az utunkat, mely 1996 óta az UNESCO világörökség része.

Szép, erdős, árnyas utakon tekertünk Lednice felé. Ezen a napon borús, szeles volt az idő. Esett az eső, hódara és jég is, majd ismét kiragyogott a nap. Lednicére már száraz időben érkeztünk, és csodálkozva néztek ránk, amikor esőkabátokban kijöttünk az erdőből.
Lednice a Dyje folyó jobb partján fekvő település, mely a neoromantikus kastélyáról, parkjáról és a pálmaházáról híres. A kastély a Liechtenstein család birtoka volt csaknem hétszáz évig.

Pihenő után a lednicei halastavak felé vettük az irányt, melyek több mint 500 hektáron fekszenek és szintén a világörökség részét képezik, természetvédelmi területnek számítanak. A védett terület négy halastóból áll, melyeket a Včelínek-patak köt össze. A Malom-tó és a Középső-tó közötti vasút mentén haladtunk el, majd Hlohovec felé vettük az irányt, és a szőlők mellett mentünk Valtice felé, közben egy dombon feltűnt a Belvedere-kastély.

Valtice 1391 és 1945 között a Liechtenstein család birtoka volt, ez idő alatt a város és környéke Lednice városával együtt európai jelentőségnek örvendett. Valticét 1920-ban csatolták Csehszlovákiához, előtte Alsó-Ausztria része volt. Valtice vára az építés után a későbbi Morávia legjelentősebb barokk stílusú világi épülete lett. Megcsodáltuk a műemlékekben gazdag központot, majd a bicikliúton haladtunk tovább. Távolban feltűnt az Éhség-tó is, mely a 302 hektárjával a legnagyobb tó Morvaországban.

Közel 70 kilométer karikázás után érkeztünk meg Mikulovba, ahol elfoglaltuk szállásunkat.
Mikulov csodás városa a Pavlovi-hegység déli lejtőjén található. Vára szintén a Liechtensteinek tulajdona volt. 1468–90 között magyar uralom alatt is állt a város, mikor Hunyadi Mátyás elfoglalta. A második világháború után a város lakosságának nagy részét kitevő németeket kitelepítették Ausztriába.

A szálláson összefutottunk néhány földivel is, szlovákiai magyarokkal, akik szintén biciklikkel érkeztek Mikulovba. Lepakolás után a turistautat követve felmentünk a közeli Szent-dombra (Svätý kopeček), mely 363 m magas és a tetején a 17. századi barokk Szent Sebestyén búcsújáró templom áll. Innen csodás kilátás nyílt a kivilágított városra, melyre lassan leszállt az esti sötétség. A Szent-dombra vezető keresztút állomásait követve, már sötétben, lámpával értünk le a városba, a történelmi épületekkel körbevett főtérre. Benéztünk a várkastélyba, melyet a Dietrichsteinek építettek át pompás barokk kastéllyá a 18. században.

Vasárnap reggel indultunk útnak Mikulovból a Pavlovi-hegység lejtői felé. A táj változatos domborzatú volt, nagyobb és kisebb dombok váltották egymást. Szép napsütötte időben volt részünk, néha enyhébb széllel. A méltán híres mikulovi borvidéken haladtunk keresztül, szőlőültetvények mentén, ezt a régiót nevezik Pálavának, mely a finom borairól ismeretes.

Áthaladtunk Dolní Věstonicén, ami a Dyje partján fekszik és az itt megtalált Vénusz agyagszobrocskáról ismert, mely 29-25 ezer éves. Vízerőművek, felduzzasztott tavak mentén haladtunk, majd megérkeztünk Šakvicébe, ahol szentmisén vettünk részt. A templomot a templomos lovagok építették, legrégebbi része a gótikus szentély, ami egy tűzvész után megmaradt.

Veľké Pavlovice és Vrbice után Čejkovice következett, mely híres szőlővidék. A szőlővidék híres falujában található a Masaryk-emlékház is. A falu középkori emlékei a templomos lovagokhoz köthetők, innen származik a címere is. A 13. században a templomosok terjesztették el itt a szőlőtermesztést, emléküket őrzik a templomos pincék, melynek írásos emléke 1248-ból való.

Végül megérkeztünk Hodonín városába, majd tovább igyekeztünk a holicsi vasútállomásra. 70 kilométert tettünk meg idáig, de sajnos a nap itt nem fejeződött be, mivel a Szakolcáról induló vonatra a nagy tömeg miatt nem fértünk fel. Ezért további 28 kilométert voltunk kénytelenek letekerni Kútyra. Az utat egy kanális mentén, majd pedig a Morva partján tettük meg. Kúty felé közelítve, a cseh-szlovák határ közelében leszállt ránk az esti sötétség és a hűvösebb idő. Lámpáinkat bekapcsoltunk és így érkeztünk meg a településre. Hangulatos volt, mintha lámpások haladnának, lebegnének a sötétségben.

A késő esti órákban érkeztünk haza. Számos csodás élménnyel gazdagodtunk az út során, feltöltődtünk a természeti szépségekkel, történelmi helyek ismeretével. A reggeli közös ima után, napközben, a kerékpár tekerése során volt alkalmunk egyénileg imádkozni, meditálni, elmerülni gondolatainkban, miközben csodáltuk a körülöttünk lévő, Isten által teremtett világot és az ember által épített örökséget.”

Köszönjük Méhes Richárdnak a beszámolót, és további élményekben gazdag zarándoklatokat kívánunk!

(Ezt a cikket Berényi Kornélia írta és a Felvidék.ma honlapján jelent meg: https://felvidek.ma/2025/05/27/kerekparos-zarandoklat-morvaorszagba/?fbclid=IwY2xjawKkGYpleHRuA2FlbQIxMQBicmlkETAxNkdDTmJncXFPTTBUeXRhAR4qOjjcklMrAv_YqTIiELmBgNzYN33viYObuTBKefDzSMIO6VEkuDFR-bt4GA_aem_TemQ-ds2MoI7m1zQWHCU7Q)