Ismét becsatlakoztunk a 7. alkalommal megszervezett nagyböjti gyalogos zarándoklatba

Szép erdei utakon járva

Idén már 7. alkalommal szervezték meg a hagyományos nagyböjti gyalogos zarándoklatot a fertőparti zarándokok. A zarándokcsoport március 24-én, virágvasárnap előtti szombaton Hegykőről indult útnak, hogy aztán Fertőszéplak, Eszterháza-Fertőd, Fertőszentmiklós érintésével megérkezzen Csapodra. A zarándoklat idén a Mária Úton és a Gyöngyök Útján valósult meg.

Az előző évekhez hasonlóan idén is érkeztek zarándokok Zoboraljáról, Mátyusföldről és a Csallóközből. Egy busszal érkeztek a zarándokok, a busz 5 óra után indult Alsóbodokról és Nyitra, Nagykér, Pered, Dunaszerdahely, Egyházkarcsa és Bős érintésével érkezett meg a Fertő-tó vidékére.

A buszos-gyalogos zarándokok 10 órakor érkeztek meg Fertőszéplakra, ahol a falu Mindenszentek tiszteletére szentelt római katolikus templomát tekintették meg és egy közös keresztutat jártak a templomban. A helyi látnivalók megtekintése után kicsit betekintettek a bolhapiacra is.                                                                                                     

11:30 óra körül csatlakoztak a gyalogos zarándokok a Hegykőről érkező zarándokcsoporthoz. A 39 gyalogos zarándok a fertőszentmiklósi Szent Miklós-templomban csatlakozott a zarándokcsoporthoz. 11 buszos zarándok pedig a gyalogos zarándoklás alatt megnézte a fertődi Esterházy-kastélyt.

Nagyon szép idő volt, néha szél fújt, de gyönyörűen sütött a nap. Igazi kora tavaszi időjárás volt. Élmény volt a számukra ilyen szép időben zarándokolni. Ez volt az év első igazi szép időjárása.

Pár méter megtétele után Fertőszentmiklós határában a temetőnél, egy szép kilátónál a fertőszentmiklósi zarándokok megvendégelték a zarándokcsoportot. A zarándokok zsíros kenyeret fogyaszthattak, meleg teát és forralt bort ihattak.

Idén a zarándoklat lelki tartalmáról, az elmélkedésekről a Gyöngyök Útja zarándokai gondoskodtak. A zarándokok mezők és erdők mellett erdei földutakon haladtak Csapod felé. A zarándoklat során volt egy csendszakasz is. A zarándokcsoport Csapodhoz közelítve kiért egy aszfaltútra, mely autók által is járt. Az utolsó szakaszt ezen tették meg egészen a faluig.

16 órakor az anyaországi, felvidéki és az osztrák zarándokok szentmisén vettek részt a csapodi Antiochiai Szent Margit-templomban. A gyalogos zarándoklaton több száz zarándok vett részt. A zarándokok Csapodon szeretetvendégségben részesültek.

18 óra után indult vissza az autóbusz Győr-Bős-Nyékvárkony-Dunaszerdahely-Nyitra útvonalon. A zarándokok számos élménnyel gazdagodva tértek haza otthonaikba.