„Győzd le bennünk a világ szellemét, és győzd meg általunk a világot.”
A fehér barátoknál jártunk - kerékpáros zarándoklat Márianosztrára
Április 21-én, a kora reggeli órákban, az érsekújvári vasútállomáson találkoztak az idei kerékpáros zarándoklat résztvevői. Pontosan annyian voltunk, mint az apostolok, a jegyváltás és rövid eligazítás után pedig a Párkányba közlekedő személyvonatra szálltunk fel. A párkányi állomáson közösen mondtuk el Szent Patrik imáját, majd bringára pattanva kezdtük meg a zarándoklatot. A vasútállomás és a város központja közötti, kb. 2 km-es szakaszt, egészen a Duna-partig, aránylag könnyedén tettük meg. Rövid pihenőt tartva „Párkány nevezetességét“, az esztergomi Várhegyen magasodó bazilikát csodáltuk meg.
A Párkány és Garamkövesd közötti aránylag forgalmas közút elkerülése céljából utunkat a Duna töltésén folytattuk, egészen a Garam torkolatáig. Innen ismét a folyó töltésén haladtunk tovább, s így érkeztünk meg Garamkövesdre. A falu központjában, egy leágazásnál Helemba felé vitt az utunk. Útközben a Kovácspataki-hegyek vadregényes szikláiban gyönyörködtünk. Ugyanakkor, az ébredező tavaszi természetben, a fák és cserjék szebbnél-szebb, nyíló virágai kápráztattak el bennünket. Az énekes madarak is kitettek magukért – hangos, de ugyanakkor szívmelengető csiripelésükben a Teremtő dicséretét fedezhettük fel. Helembán áthaladva az Ipoly mentén folytattuk az utat. A folyón átkelve megérkeztünk a szobi vasútállomásra, amely a Prága – Pozsony – Budapest nemzetközi vasútvonalon fekszik. Ezenkívül, innen indul a Szob – Márianosztra – Nagyirtáspuszta – Nagybörzsöny erdei vasút is.
Szobon megpihentünk, miközben,a kisvonatot várva, azon izgultunk, vajon a kerékpárokkal együtt felférünk-e a szerelvényre. A vonat megérkezése után a kiszolgáló személyzet készséges hozzáálása viszont megnyugtatott bennünket – a kerékpárok szállítására ugyanis, egy külön erre a célra kialakított pótkocsit csatoltak a szerelvényhez.
Miután elhagytuk Szobot, hamarosan a Mária-kútnál állt meg a kisvonat, s itt a kút vizével felfrissülve a hely csodás történetével ismerkedhettünk meg.
Márianosztrán már messziről világított a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére felszentelt kegytemplom. 1352-ben Nagy Lajos király, az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok részére kolostort, a rendház mellé pedig a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére templomot építtetett. Az egész település a templomról, ill. annak védőszentjéről kapta a nevét: a latin „Maria nostra”, szó szerint magyarra fordítva „A mi Máriánk”, magyarosan „Magyarok Nagyasszonya”, népiesen „Boldogasszony”. A felvidéki származású András Atya, a márianosztrai pálosok elöljárója őszinte örömmel fogadott bennünket. Azon kívül, hogy részletesen elmondta a kegytemplom történetét, még egy tányér meleg levesre is meghívott bennünket a kolostorközösségi termébe. Úgy gondolom, hogy a közös asztalnál nemcsak a gyomrunk, de a lelkünk is megtelt táplálékkal - az odaadó és önfeláldozó vendéglátás szeretetével.
Búcsúzáskor, még egy rövid fohászra, ismét betértünk a templomba, s itt megörültünk annak, amikor az előző házfőnökkel, László Atyával is találkoztunk. Aránylag rövid, de számunkra annál felemelőbb ott tartózkodásunk alatt úgy a kegyhely, mint András és László Atya nyitottsága, a fehér barátoknak is nevezett pálos rend lelkiségéről győztek meg bennünket: „Tanúságot akarunk tenni arról, hogy minden csak Isten iránti szeretet által válik nemessé, értékessé. Ezért, bár lelkipásztori munkát is vállalunk, az imádságot, elmélkedést, a magány szeretetét, a közös életet tartjuk elsődlegesnek.”
András Atya áldásával a márianosztrai kálvária felé kerekeztünk tovább. Megmászva a kálváriadombon, egy gyönyörű látvány tárult elénk: a Börzsöny és a környező hegyek panorámáját csodálhattuk meg. Rövid elcsendesedés után, mindenki saját szándékát felajánlva, szlovákul és magyarul, felváltva, együtt imádkoztuk el a rózsafüzér egy tizedét.
A kálvária szent helyét elhagyva, Szob és Márianosztra szintkülönbségének köszönhetően, kellemes bringázás következett. Miközben arcunkat és testünket bársonyos szellő simogatta, egészen a szobi kikötőig ereszkedtünk le. Itt is egy szép látványban volt részünk: a felhőtlen tavaszi napsütésben az Öreg Duna felszíne méltóságteljesen folyt előttünk. Rövid várakozás után a szobi rév Basaharcra - Pilismarótra szállított át bennünket. A kompról leszállva, a főúton, majd egy Duna-parti kerékpárúton, fák árnyékában eljutottunk egészen Esztergomig. Itt most már közelebbről, sőt belülről is megtekinthettük a bazilikát, hálát adva mindazért a szépért és jóért, amiben részünk volt a nap folyamán.
Végezetül pedig, a Prímás Pincében, a Kárpát-medence történelmi borvidékeivel ismerkedhettünk meg, s igény szerint kóstolhattunk meg egy-egy jellegzetes borfajtát. Búcsút véve a kedves várostól a Mária Valéria hídon kerekeztünk át Párkányba, s innen ismét vonattal tértünk vissza Érsekújvárba.
(Török András)
