Felvidéken zarándokoltak a keresztény Magyarországért a Mária Út önkéntesei

A Mária Út zarándokai a Felvidéken

Egy keresztény Magyarország építésének szépségét, az összetartozást és az egységet élték át a Mária Út önkéntesei, akik Felvidéken találkoztak és zarándokoltak a kistapolcsányi kegytemplom búcsúján a múlt hétvégén. A zarándokok egy csoportja a hét folyamán folytatta útját a felvidéki bányavárosok irányába.

A Mária Út önkéntesei ugyanis Felvidéktől Erdélyig közösen készülnek az augusztus 25-én megrendezendő 1Úton Nemzetközi Zarándoknapra, melynek során a Mária Út teljes szakaszán – egynapi járásra való távolságra osztva – egyszerre zarándokolnak az édesanyákért.

Az önkéntesek közös zarándoklata során a hrussói vártól a kistapolcsányi kegytemplomig, az ima és énekszó erejével, az élen haladó kereszt árnyékában a Kárpát-medence különféle helyeiről érkező zarándokok testvérekké váltak. Az önkéntes zarándoklatszervezők megosztották egymással a zarándoklatok szervezésével kapcsolatos tapasztalatokat, élményeket és terveket. Az önkénteseket zsérei családoknál szállásolták el, s részt vettek a falu közösségének vasárnapi szentmiséjén, ahol a plébános atya prédikációja is kapcsolódott az 1Úton idei felajánlásához, mert a családok fontosságáról, megtartó erejéről, a gyermekek hitben való nevelésének elsődlegességéről szólt.

A felvidéki találkozó végén a Mária Út önkéntesei útnak indítottak egy házaspárt, akik Budapestről zarándokolnak Mariazellbe a következő hetekben.

A zarándokok egy csoportja Kistapolcsány mellett a július 14-e és július 21-e között tartó zarándoklat során többek között ellátogattak Újbányára, Selmecbányára, Garamszentkeresztre, Körmöcbányára is. A nyolc napon át tartó zarándoklat végállomása szombaton Besztercebánya lesz.

Mária Út – a magyarság keresztény kincseinek megismerése

 A Mária Út önkénteseinek célja, hogy az általuk szervezett zarándoklatokon egyre több ember megismerhesse a magyarság keresztény kincseit, s olyan élményben legyen része, mely megváltoztatja az életét.

A Mária Út Közép-Európa zarándokútja, mely Mariazelltől Csíksomlyóig bárki számára járható gyalog vagy kerékpáron. Minden egyes napi szakasznak saját önkéntes felelőse van, aki segíteni tudja a fáradt vándorokat.

A zarándoklás olyan életforma, mely bátorságot és kitartást igényel, de lehetőséget ad arra, hogy az ember kiszakadjon a hétköznapokból és az égre emelje a tekintetét akkor, amikor válaszokat keres élete fontos kérdéseire.

 

(Ez a cikk megjelent a Felvidek.ma honlapján: http://felvidek.ma/2018/07/felvideken-zarandokoltak-a-kereszteny-magyarorszagert-a-maria-ut-onkentesei/)