Érsekújváriak zarándoklata Sasvárra
Boldog az az ember, akit te segítesz,
Akinek a szíve zarándokútra készül,
Átkelnek a kiaszott völgyön és forrássá teszik azt,
A korai eső is áldásodba öltözteti
Erősségről erősségre mennek,
mígnem meglátják az istenek Istenét a Sionon.
(84. zsoltár)
A sasvári csoda története
…az első csodatevést Sasvárott, az itteni uradalmat birtokló magyar nemesi családdal kapcsolatban jegyezték fel a krónikák 1564-ben. A latin nyelvű iratokban ilyen szövegezésben szerepel Czobor Imre: „Emericus Czobor de Czobor et Szentmyhal, propalatinus Regni Hungariae…” a gróf úr szenvedélyes vadász és bizony, dorbézoló főúr hírében állt. A görögkeleti családból származó felesége, Bakics Angéla, sokat szenvedett a keményszívű, lobbanékony férje mellett. Egy nap a hintóban ültek, s Angéla panaszul rótta fel neki, hogy nem törődik a gazdasággal, pusztulni hagyja az uradalmat, csak mulatságokra szórja a pénzt. A gróf megállíttatta a hintót, és hirtelen gerjedt haragjában kilökte a feleségét, aki hűséges komornájával ott maradt a mezőn. A grófnő nagy fájdalmában letérdepelt, és férjéért imádkozott. Közben látomása volt. Angéla akkor megfogadta: sokat fog imádkozni férjéért, s ha megváltozik, akkor ezen a helyen – ahol kénytelen volt elhagyni a hintót – szobrot állít a Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére. Fogadkozása után gyalog indult vissza a kastély felé. Nagy csodálkozására feltűnt a hintó a férjével. Imre gróf eléje lépett, és bocsánatot kért. Angéla hálatelten megbocsátott, hiszen a férje megváltozott.
Ez volt tehát az első csodatevés Sasvárott. Czoborné Bakics Angéla pedig köszönetképpen, körtefából kifaragtatta a Hétfájdalmú Szűzanya szobrát, karjai közt a keresztfáról levett Krisztussal. A szobrot háromszögletű oszlopra helyezték az emlékezetes helyen. Csakhamar híre kelt, hogy az itt fohászkodók meghallgatásra találnak, egyesek pedig, csodával határos módon, meggyógyulnak. Amikor egyre többen látogattak ide, Czoborék, az első csodatevés helyén, háromszögletű kápolnát emeltettek, s oda helyezték a 85 cm magas, 91 cm széles szobrot. Ez a kis kápolna ma is az eredeti helyén áll.
Czoborék a török veszedelem idején, a Hétfájdalmú Szűzanya szobrát saját kastélyuk Szent Imre kápolnájában őrizték. A 17. század végén Czobor Ádám felesége, Erdődy Borbála, a szobrot visszahelyezte a háromszögletű kápolnába. Ekkor már messzi vidékről is jönnek ide zarándokok. Zászlókkal, gyertyákkal a kezükben fejezik ki hódolatukat, és csodás jelenségek szemtanúivá válnak. Egyre többen gyógyulnak meg lelkileg és testileg. A Hétfájdalmú Szűzanya előtt a néma megszólal, a béna lábra áll, a vak visszanyeri látását…
A helyi lelkészek a történteket írásba foglalták, és jelentették érseküknek is. 1725 és 1745 között a galántai Esterházy Imre volt Magyarország bíboros hercegprímása, esztergomi érseke. 1732 tavaszán szakértőket kért fel a Sasvárott észlelt csodás gyógyulások kivizsgálására, akik orvosok és szemtanúk meghallgatásával, 726 esetet tárgyaltak meg. A vizsgálat eredményeképpen, az érsek, 1732. október 18-án, okiratban erősítette meg, hogy a Hétfájdalmú Szűzanya közbenjárására, valóban csodás események történtek, és a körtefából faragott szobrot kegytárgynak nyilvánította. Még abban az évben, november 9-én, több mint húszezer zarándok jelenlétében tartották meg az első szentmisét a háromszögletű kápolnánál. Három oltárt állítottak a kegyszobor körül, és három nyelven: szlovákul, magyarul és németül hangzottak el prédikációk.
Esterházy Imre 1733-ban a sasvári kegyszobrot, a kápolnával együtt, a pálosok szerzetesrendjére bízta. Ők megfogadták, hogy megépítik a búcsújáróhely templomát és kolostorát. Ezért Esterházy Imre, 1736 júliusában, Esztergomból, a nyugati határvidék egykori őrhelyére, Sasvárra zarándokolt, hogy részt vegyen a csodatévő Szűzanya tiszteletére épülő templom alapkövének ünnepélyes letételén. A barokk stílusban épült templomot 1764 augusztusában, a kegyszobor meglétének 200. évfordulóján, Barkóczy Ferenc, esztergomi érsek szentelte fel Mária Terézia és a zarándokok sokezres tömegének jelenlétében. A csodatevő szobrot az új templom főoltárán helyezték el, a háromszögletű kápolnába pedig a Hétfájdalmú Szűzanyáról készült szentképet tették…
Az érsekújváriak, sasvári búcsújárásának eredete
1810. május 9-én, délután, nagy tűz ütött ki Kiss János házában. Hatalmas szélvihar tombolt, és órákon belül, lángra lobbant a belváros. Forró kemencéhez lettek hasonlóvá az utcák, és a házak percek alatt lángba borultak. Reggelre pusztulás és üszög volt minden, csak a tűzfalak és a csonka kémények meredtek az égre. Elpusztult 216 ház, a város valamennyi középülete és temploma. A hőségtől még a templom harangjai is megolvadtak. Ezrek maradtak hajlék nélkül, s egyik napról a másikra nincstelenné, földönfutókká váltak a város lakói.
A sok megpróbáltatás közepette, az emberek, az Istennél kerestek vigasztalást. Bernolák Antal, érsekújvári plébános, a rettentő megpróbáltatás után, 1811-ben a város lakói nevében, fogadalmat tett, s megszervezte a sasvári zarándoklatot. Ettől az időtől kezdve, minden esztendő májusában, a testileg tehetősek, gyalog teszik meg az utat Sasvárba. Az út egy hétig tart. Hétfőn indulnak, az út oda három nap, egy napig tart az ájtatosság, majd vissza, ugyancsak három napig jönnek haza az újváriak.
A későbbi utódok ezt a fogadalmat magukévá teszik, hisz közel másfél évszázadon át, évről évre elzarándokolnak a kegyhelyre, hol többen, hol kevesebben, de őszinte szívvel és lélekkel.
1811 óta, minden évben, május első vasárnapját követő hétfőn, a zarándokok Újvárban részt vesznek a reggeli szentmisén, majd az egyik káplán vezetésével, énekszóval indulnak a főtérről. A plébános az otthon maradottakkal, a zarándokokat a Szent József Temetőig kíséri, és itt elbúcsúztatja őket.
A zarándokmenetben elől mennek a hívek, majd a menetet az újvári gazdák bódéskocsijai zárják. A kocsik hatalmas ponyvával vannak befedve. A kocsikra rakhatták a búcsúsok a poggyászaikat, s ha az úton egy kissé elfáradtak, felülhettek a kocsira, s megpihenhettek. Az ellenszolgáltatás csak pár korona volt. Mindegyik zarándoknak megvolt a maga kocsija.
A zarándoklatra a plébánián lehetett jelentkezni. Volt olyan zarándoklat, hogy a búcsún 400-an is részt vettek.
A búcsúsok útiránya a következő volt: Tardoskedd, Sopornya, Szered, Nádas, Nagyszombat, Sasvár. Az első éjszakát Sopornyán, a másodikat Nádason, a harmadikat és negyediket Sasvárott, az ötödiket ismét Nádason, a hatodikat pedig Sopornyán, magánházaknál töltötték a zarándokok. Ezt a plébániák szervezték meg. Amelyik falun keresztülhaladtak, rövid ájtatosságra tértek be a templomba.
A menetben az ima és az ének váltotta egymást. Ezt az előimádkozók és előénekesek végezték. Gyakran a zarándokok énekétől volt hangos a határ: „Köszönteni megyünk Máriát, a sasvári templom szép csillagát”, vagy pedig: Máriához, drága Szűzanyánkhoz, tisztelettel járulunk.
Később, ezt a zarándokutat vonaton is megtették. Csütörtök reggel, a korai vonatra szálltak a zarándokok, és a délelőtti órákban csatlakoztak a gyalogosokhoz. A vonattal közlekedők, még aznap este tértek haza.
Sasvárott a zarándokok búcsúfiát, érmét, szentképet vásároltak, hogy ezzel kedveskedjenek az otthoniaknak.
Pénteken ugyanazon az úton indultak útnak hazafelé, hogy vasárnap, a délutáni órákban érkezzenek meg Újvárba. Mielőtt a városba érkeztek volna, a Mária dombon rend behozták magukat, megfésülködtek, megigazították ruháikat. Ezért hívják a mai napig is ezt a helyet, Tetves-dombnak. Az otthoniak olyankor kimentek a búcsúsok elé, s ismét a Szent József temetőnél fogadták őket. Együttesen a templomba vonultak, majd rövid ájtatosság és hálaadás után mindenki hazatért.
Újváriak zarándoklata Sasvárba 2013-ban
Az érsekújváriak sasvári zarándoklásának több mint 200 éves hagyománya felélesztése érdekében ez év május 8. és 11. között szlovák-magyar gyalogos zarándoklatra került sor Deáki (Diakovce) és Sasvár (Šaštín) között. Most történt először a második világháború óta, hogy egy 15 fős csoport gyalogosan indult el a 95 kilométeres távon azzal a szándékkal, hogy 4 nap múlva, Sasvárott csatlakozzanak az autóbusszal érkező érsekújvári zarándokokhoz.
Deákin, a helybeli római katolikus templomban Csutora István plébános úr fogadott bennünket. A 4 napos testi-lelki zarándoklatot szentmise bemutatásával kezdtük meg. Nagy öröm és ajándék volt számunkra, hogy a zarándoklatra elkísértek bennünket főtisztelendő Milan Červeňanský, Orosch János püspök úr személyi titkára és főtisztelendő Siekel István, érsekújvári káplán. A Legszentebb Áldozat bemutatása után közelebbről is szemügyre vettük a híres deáki templomot. Megtudtuk, hogy 1001-ben Szent István bencéseket telepített ide, ettől kezdve a templom a pannonhalmi apátság birtoka volt. A Pray-kódexként ismert 13. századi latin szertartáskönyvet az itteni bencések is használták. Ebben a kódexben olvasható az ún. „Halotti beszéd” is, amely a magyar nyelv első ismert összefüggő nyelvemléke.
Keresztaljánk Deákiból Taksonyfalvába (Matúškovo) folytatta útját, ahová délben érkeztünk meg. Egy helybeli hölgy készségesen vezetett be minket a Kisboldogasszony tiszteletére felszentelt templomba, amely a közelmúltban, kívülről és belülről egyaránt, egy nagyon szép felújítást kapott. A templomlátogatás után egy ízletes ebédet fogyasztottunk el a helybeli vendéglőben, majd folytattuk az utunkat Nagymácséd (Veľká Mača) felé. Ebbe a községbe a koraesti órákban érkeztünk meg, és a helybeli polgármester, Lancz István fogadott bennünket szeretettel. Neki köszönhetően, zarándokutunk első éjszakáján, az újonnan felújított községházán kaptunk szálláslehetőséget. A szerencsésen megtett 22 km-es táv után hálás szívvel mondtuk el közösen az esti vecsernyét.
Zarándokutunk másnapján, május 9-én, csütörtökön, Urunk mennybemenetelének ünnepére ébredtünk. A napot ismét szentmisével kezdtük a helyi római katolikus plébániatemplomban. A templom főoltára feletti kép Jézus megkeresztelkedését ábrázolja. A főoltár mögötti színes üvegablakokon a magyar szentek ábrázolása fedezhető fel: Szent István, Szent László, Szent Erzsébet és Szent Margit. A szentmise után egy baráti kézfogással köszöntöttük a falu plébánosát, Dobrý Lászlót. Gyalogos zarándoklatunk második napján egy 37 kilométeres szakasz várt bennünket. Nagyszombaton áthaladva, nem hagyhattuk ki a 14. században épült Szent Miklós plébániatemplomot. Tudvalévő ugyanis, hogy 1543 és 1822 között ez volt az esztergomi érsekek székesegyháza. A templom északi oldalkápolnájában található Könnyező Szűz Mária kegyképhez 1546 óta zarándokolnak az emberek. A képen ábrázolt Szűz Máriát a város oltalmazójaként tisztelik. Nagyszombatot elhagyva tovább folytattuk az utunkat a Kis-Kárpátok hegyvonulata felé. Fáradtan, de továbbra is lelkesedve érkeztünk meg az esti órákban Felsődiósra (Horné Orešany), a Kis-Kárpátok tövében elhelyezkedő településre, ahol egy helybeli vendégházban tértünk nyugovóra.
Május 10-én, pénteken reggel Felsődiós, 1392-ben épült Szent Miklós tiszteletére szentelt templomában vettünk részt a szentmisén. Az előző napokhoz hasonlóan, most is szeretetteljes fogadtatásban részesültünk a helybeli plébános úrtól, Peter Šimkotól. Miután magunkhoz vettük úgy a lelki, mint a testi táplálékot, elszántan vágtunk neki az előttük magasodó Kis-Kárpátoknak és a reánk váró 28 km-es távnak. Ismeretes, hogy a Kis-Kárpátok a Kárpátok északnyugati vonulatának legdélebbi ága. Ez a vidék tájvédelmi területként van nyilvántartva. A hegylánc a Hegyháti-síkságot és a Dunamenti-alföldet választja el egymástól. Zarándokutunk lombhullató erdőkön vezetett keresztül, itt-ott az utat látványos sziklanyúlványok tarkították. A hegygerincet átszelve Detrekőszentmiklósra (Plavecký Mikuláš) érkeztünk, amely már a hegylánc nyugati tövében helyezkedik el, és a malackai járáshoz tartozik. Egy jószívű házaspárnak köszönhetően vizet vételeztünk, és tovább folytattuk az utunkat a 12 km távolságra fekvő Laksárújfaluba (Lakšárska Nová Ves). Megérkezésünket követően a helybeli plébános úr, főtisztelendő Ladislav Labo egy agapéra invitált meg bennünket. Neki és egy laksárújfalusi családnak köszönhetően, ezen az éjjelen sem maradtunk biztos hajlék nélkül.
Zarándoklatunk utolsó napján, május 11-én, szombaton már csak egy aránylag rövid, 8 kilométeres zarándokút megtétele várt bennünket. Ez a szakasz üde borókafa-erdőn keresztül vezetett bennünket végig, egészen Sasvár határáig. Elmondhatjuk, hogy több oknál fogva is, ez volt talán utunk legszebb, legfelemelőbb szakasza. Az út folyamán, az előző napokhoz hasonlóan, örömmel mondtuk magyarul és szlovákul felváltva a rózsafüzért, a kiengesztelődés szentségében részesülhettünk, a község határában pedig a helybeli lakosok testi-lelki üdvéért imádkoztunk. A négynapos zarándoklaton összesen 93 km-t tettünk meg. Testileg talán egy kissé meggyötörve, a test fáradságát felajánlva, lélekben bizonyára megerősödve, délelőtt fél tízkor érkeztünk meg a Sasvár-i Hétfájdalmú Szűzanya tiszeletére felszentelt kegytemplomba. Itt, a helybeli plébános úr, Jozef Zachar, szalézi szerzetes fogadott bennünket szeretettel. Egyúttal arra adott lehetőséget, hogy a kolostor egy helységében megpihenjünk. A két autóbusszal érkező érsekújvári szlovák illetve magyar zarándokok tíz óra körül érkeztek meg Sasvárba. A bazilika szépsége mindnyájunkat lenyűgözte, falai között imánkkal adtunk hálát azért, hogy eljöhettünk erre a szép helyre. Fél tizenegykor vette kezdetét az ünnepi magyar-szlovák nyelvű szentmise, melyet főtisztelendő Ďurčo Zoltán, püspöki helynök, Kovalcsik Cirill és Golha Egid, ferences szerzetesek valamint a gyalogos zarándoklaton résztvevő Milan Červeňanský és Siekel István mutattak be a Mindenhatónak. A Legszentebb Áldozatban a családokért esedeztünk, és kértük az Úr segítségét. A szentmise után elimádkoztuk a Lorettói litániát, majd a kolostor egyik nagytermében, szerény agapén vettek részt a Sasvárba érkező érsekújvári zarándokok.
Útban hazafelé, immár együtt az összes újvári zarándok, autóbusszal Máriavölgybe indult. Ez a kegyhely a 16. század második felétől egészen 1786-ig a pálos rend egyik központja volt. A hegyoldalban található festői szépségű kálvárián keresztúttal zárult az érsekújváriak idei zarándoklata. Szlovákok és magyarok, felváltva mondták illetve énekelték a keresztutat, melynek imáiban a lelki atyák életére kértük Isten áldását és segítségét.
Sasvári zarándoklatunkról lélekben megerősödve, őseink hagyományát megőrizve tértünk vissza otthonainkba azzal a tudattal, hogy valóban: „Habemus Matrem!” – „Van Anyánk!” - Égi Édesanyánk.
(Patay Péter, Nyitra)
Sasvár neve a magyar sas és vár főnevek összetétele. A név egykori várára utal. Volt pálos temploma híres búcsújáróhely. Kegyszobrát 1564-ben Czobor Imre neje készíttette hálából, amiért házsártos férje a Szűzanya segítségével megszelídült. A szobrot a csodás esemény helyén állíttatta fel, majd kápolnát is építtetett föléje. A későbbiekben a szobornál több csoda is történt, melyeket kivizsgáltatva Esterházy Imre hercegprímás 1732-ben a szentélyt kegyhellyé nyilvánította. 1733-ban pálosok telepedtek ide, s egy nagyméretű templomot és kolostort építettek. Az építkezést a hely kegyuraiként az uralkodópár jelentős összegekkel és adományokkal támogatta. (Lotaringiai Ferenc 1736-ban megvásárolta Czobor Józseftől a holicsi és a sasvári uradalmat, ahol rendszeresen szervezett nagyszabású vadászatokat.) A szobrot1762-ben vitték át a régi kápolnából az újonnan felépült templomba, ahol azt a Mária Terézia által adományozott főoltáron helyezték el. Az ünnepségen Mária Terézia és férje, Lotaringiai Ferenc is jelen voltak. Ma Sasvár a szlovákok nemzeti kegyhelyeként ismert.
Egy régi, beköszöntő ima Sasvárban
Az 1929-es „Sasvári Búcsújáró“ alapján a következő ima volt ismert az érsekújváriak körében:
„Leborulunk előtted, ó teljes Szentháromság egy Isten, hogy isteni jóságod ide vezérelt erre a drága szent helyre, a mi kedves hétfájdalmú égi Szűz Anyánk kegyoltára elé, hogy itt Neki, mint legjobb anyánknak, panaszunkat elmondhassuk. Csak Tebenned bízunk, és Tehozzád folyamodunk, mert Te vagy az a jó édesanyánk, aki gyermekeit igazán szereti. Mi is, mint a gyermek, aki szeretettel keresi fel édesanyját, eljöttünk Hozzád messze földről. Hullnak a bánatkönnyek szemünkből. Nem merünk föltekinteni szent képedre, mert a bűnök súlya nehezedett lelkünkre. Édesanyánk, Szűz Mária, ne tekints gonosz cselekedeteinkre, mutasd hozzánk anyai szeretetedet, légy kegyes pártfogónk isteni szent Fiadnál, mert csak Tebenned van reményünk, kedves édesanyánk. Hogy mire van szükségünk, Te látod szívünknek legbelsőbb rejtekét is, Te tudod, hogy milyen bánataink és keserűségeink vannak e siralom völgyében. Nincs hová folyamodnunk, csak egyedül Tehozzád, kedves édesanyánk, Szűz Mária. Fordítsd felénk anyai szent orcádat, és ne vesd meg gyermekeid könyörgését. Ne hagyj el bennünket soha, mert ha Te elhagysz, árvaságunk sírba hervaszt. Ne hagyd a Te hű népedet, amelynek pártfogója és védasszonya vagy, szent Szűz Anyánk.
Elhagytuk városunkat és kedveseinket, hallottuk édesanyánk hívó szavát. Köszöntünk azért édesanyánk, és leborulva zengjük drága szent nevedet. Örömünkben sírunk, és zokogunk előtted, hogy még egyszer láthatjuk anyai szent képedet. Már sokan a föld gyomrában nyugszanak, akik most egy éve itt voltak velünk. Sok ajakról hallatszik sírás és zokogás, hogy szeretteiket immár itt nem láthatják. Hozzád folyamodik tehát ez a sok fájdalmas szív, vigasztald meg őket keservek anyja, törüld le arcukról a bánat könnyeit.
Jöjjetek hát ifjak és aggok, betegek, szenvedők, és akiknek bú üli meg lelkét, mert az égi Szűzanya meggyógyít benneteket, áldott szent kezét kitárja fölétek.
Áldj meg bennünket ez életben, holtunk után pedig vezess fel a mennybe, hogy ott örvendjünk örökkön örökké. Ámen.”
