Bejáráson Árvanádasd és Oszada között
2013. június 13. és 16. között Patay Peti és Török András jóvoltából munkazarándoklat valósult meg Árvanádasd, Árvaváralja, Rózsahegy és Oszada között.
13-án, csütörtökön Nyitráról autóbusszal mentek Trsztenára, azaz egykori magyar nevén Árvanádasdra. Estefelé érkeztek meg a Mária kegyhelyre és a vasútállomáson tértek nyugovóra, hogy másnap újult erővel vágjanak neki a bejárásnak.
Pénteken közel 30 kilométert tettek meg egészen Árvaváraljáig. Reggel indultak a vasútállomástól, keresztülmentek a városközponton, ahol látták Szent Márton-kegytemplomot is. A főút mentén haladtak és beérkeztek Turdossin járási székhelyre. A város az Árva és az Oravica egybefolyásánál fekszik. Átkeltek az Árván és a főút mentén folytatták az útjukat. Nizsna falun keresztülmenve érték el Podbjel falucskát, amelynek főutcáját jellegzetes árvai faházak díszítik. Kriva falucskában született Boldog Zdenka Schellingová, a Szent Kereszt irgalmas nővérek rendi apácája. Az 59-es főutat követve Dluha, Parasztdubova, Felsőlehota falucskák következtek. Parasztdubován találkoztak a szép, neogótikus, téglás Szent Mihály arkangyal templommal és a falu felett látták a barokk kori Szent Kozma és Damján templom romjait. Felsőlehotán az Abaffy család reneszánsz kastélyát is láthatták. A nap végén beértek Árvaváralja faluba. Az Árva folyó felett keskeny hegygerincen áll Árva vára, amely az egykori Magyarország legfestőibb sasfészke. A faluban szálltak meg estére.
Másnap, szombaton Árva várát elhagyva Rószahegy városa felé haladtak. Ez a napi táv több mint 30 kilométer volt. Tovább is a forgalmas 59-es főutat követték, míg meg nem érkeztek Alsókubin járási székhelyre. Keresztülmentek a városközponton és a főúton érték el Felsőkubin községet, ahol megtekintették a Kubinyi család várkastélyát. Innen folytatták az utat a főút mentén, de már a szürke turistajelzésen Martin Kukučín szlovák regényíró szülőfalujáig, Jaszenováig. Innen a piros, majd a zöld és kék turistajelzésen haladtak el az Öreg Chocs oldalán. A piros jelzésen érkeztek le, Likava vár romjait érintve, Likavka községbe. A község szinte egybeépült Rózsahegy városával. Rózsahegyen volt az aznapi szállásuk.
Az utolsó nap Rózsahegyről indultak. Előtte szentmisén vettek részt. A főtértől a piros jelzésen érték el a Kálváriát, ahonnan szép kilátás nyílt a városra és a őt környező hegyekre. A kék jelzésen hegyoldalba haladtak. A rétről a Sidorovo hegy lábáig sárga jelzésen kellett felkapaszkodniuk. Ezen a sárgán ereszkedtek le Vlkolínec bájos kis hegyi falucskájába, mely az UNESCO Világörökség listáján is szerepel, a jellegzetes építészeti és kulturális sajátosságai miatt. A kanyargó aszfaltutat követve érkeztek le az 59-es főúthoz. Innen a bicikliutat követve, a Revúca patak mentén és Podsuchát érintve érkeztek meg Oszadára.
Oszadáról autóbusszal mentek Nyitrára, majd onnan mindenki hazaindult.