11. zoboralji gyalogos zarándoklat Kistapolcsányba, a Skapulárés Boldogasszony-búcsúba
A Via Mariae Polgári Társulás 2016-ban élesztette újjá a Zoborvidék több évszázados hagyományát. Az ősök nyomába lépve azóta minden évben gyalogosan indulnak el Kistapolcsányba, a Skapulárés Boldogasszony-búcsúba. Az idei évben 11. alkalommal járultak a Boldogasszony lábaihoz a kistapolcsányi kegytemplomban, hogy közbenjárását kérjék családjaikért, közösségeikért, a világbékéért és Esterházy János boldoggá avatásáért.
Zarándoklat Assisibe, Szent Ferenc halálának 800. jubileumi emlékévében
A Via Mariae Polgári Társulás különleges jubileumi zarándoklatot szervezett Szent Ferenc halálának 800. évfordulója tiszteletére, július első felében. A zarándoklat lelki vezetője a Csicsón élő missziós ferences szerzetes, József atya volt. Velük tartott a Komáromban szolgáló Mária Valéria szerzetesnővér is.
Célba érkezésük után elsőként meglátogatták a Páduai Szent Antal-bazilikát és a Szent Jusztina-bazilikát, majd a La Verna-hegy következett, ahol Assisi Szent Ferenc többször járt, s itt kapta meg a stigmákat.
1Úton Nemzetközi Zarándoklat - Dénesd - Somorja
Zarándoklat: Dénesd - Somorja
2026. augusztus 15. (szombat)
Gyülekező: 9:45 zarándokáldás a somorjai Nagyboldogasszony-templomban
1Úton Nemzetközi Zarándoklat - Ipolyság – Palást
Ipolyság – Palást
16 km
2026. augusztus 8.
Gyülekező, indulás:
6:30 – Ipolyság, Nagyboldogasszony római katolikus templom
7:00 – Szentmise
Úticél: Palást - Szent György római katolikus templom
Információ, a zarándoklat koordinátorának elérhetősége: Velebny Gábor, 0905 392 150, velebnyg@gmail.com
Zarándoklat Budapestre Szent István király ünnepén
2026. augusztus 20.
Program:
10 órakor az Újpest-Kertvárosi Plébánia ünnepsége
17 órakor ünnepi szentmise (Szent István Bazilika)
18 órakor Szent Jobb körmenet
Csatlakozási lehetőség:
Alsóbodok * Nyitra * Babindál * Kalász * Verebély * Ipolyság
Jelentkezés:
Patay Péter 0908 132 086.
3. alkalommal imádkoztak a fiatalokkal a fiatalokért
2026. július 4-én a Via Mariae polgári társulás szervezésében a csallóközi régióból 79 zarándok kelt útra Jankó Gábor atya lelkivezetésével, immár 3. alkalommal, hogy együtt imádkozzanak a fiatalokkal a fiatalokért.
A nyár kezdetén útra kelt Ipoly mente hívő népe, Isten dicsőségére
Zarándoklat gyalogosan, kerékpáron, motorbiciklin
Velebny Gábor, a Felvidéken működő Via Mariae Polgári Társulás elnökségi tagja, az Ipoly menti zarándoklatok szervezője, portálunknak elmondta, hogy az elmúlt napokban három zarándokútvonalat járt be Ipolyság és a környező falvak hívő közössége, gyalogosan, kerékpáron és motorkerékpáron.
Gyalogos tanévzáró zarándoklat
Még várják a jelentkezőket a 11. Zoboralji gyalogos zarándoklatra július 18-án
A Via Mariae Polgári Társulás elnökségének zoboralji és csallóközi szervezői zarándoklatra hívják a hívő közösséget Kistapolcsányba, Skapulárés Boldogasszony ünnepére.
A gyűjtő autóbusz Dunaszerdahelyről indul, majd Pozsonyeperjesen, Nádszegen, Pereden, Vágsellyén, Nyitrán és Kolonon keresztül érkezik meg Kistapolcsányba.
Az indulás időpontjai következőképpen alakulnak:
9:00 Dunaszerdahely /vasútállomás/
9:15 Pozsonyeperjes /templom/
9:35 Nádszeg /templom/
10:00 Pered /buszmegálló/
Zarándoklat különleges jubileumi évben Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján
Időpont: 2026. július 1-8.
Utazás: mikrobusszal
Érintett helyek: Assisi - Cascia - Cittá di Castello - Gargano (Monte Sant´Angelo) - Lanciano - Loreto - Nápoly - Norcia - Padova - Pompei - San Giovanni Rotondo
Szent Iván-éji zarándoklattal és gyertyafényes szentségimádással zárult a szőgyéni templomünnep
Kilencedik alkalommal tárta szélesre kapuit a szőgyéni Nagyboldogasszony-templom a keresztény-nemzeti kultúra kedvelői előtt. A Szőgyén Öröksége Társulás egésznapos programsorozatot biztosított minden korosztály számára, hogy a templomba betérők lélekben gazdagodva léphessenek tovább a mindennapokba. A rendezvény fővédnöke – miként minden évben – Farkas Zsolt esperes-plébános volt.
A júniusi kánikulából a monumentális, 225 éves építménybe belépve kellemes hőmérséklet és kiállítások sora fogadta az érkezőket.