1Úton zarándoklat a Kürt–Szőgyén tanösvényen
Augusztus utolsó hétvégéjén került sor a felvidéki Mária-út Kürtöt és Szőgyént összekötő tanösvényének bejárására, amellyel a térségből érkező zarándokok csatlakoztak az idei évben meghirdetett 1Úton nemzetközi zarándoklathoz, ahhoz a felhíváshoz, amikor együtt mozdult Közép-Európa hívő közössége a gyermek-szülő szeretetkapcsolat megerősítéséért.
A zarándoklat a szőgyéni Nagyboldogasszony-templomtól indult. A helyiek mellé érkeztek Érsekújvárból, Kürtről és Kisújfaluról is, hogy együtt tegyék meg a 9,5 kilométert a kürti Mindenszentek-templomig.
A közös imára és a zarándokáldásra Nagy Gábor atya, kürti plébános érkezett.
Imát mondott a családokért, a gyermekekért, a szülő-gyermek kapcsolatért, majd megáldotta a zarándokokat.
A Felvidéken működő Via Mariae Polgári Társulás elnökségi tagja, Kovács Tamás a zarándoklatra készített imalapot osztott, mely tartalmazta Székely János püspök atya erre az alkalomra írt imádságát, a Zarándokok imáját, imát a család egységéért, az örvendetes rózsafüzér szövegét, a csendes elmélkedést segítő rózsafüzéri titkokhoz fűződő gondolatokat és más imákat.
A tizenhárom tagot számláló kis csapat Leboc Szabolcs szőgyéni cserkész vezetésével indult útnak, és a rekkenő hőségben a kora délutáni órákban érkezett Kürtre, ahol a Mindenszentek-templomnál helyi hívők agapéval várták és köszöntötték őket, majd ünnepi szentmisét mutatott be Gábor atya. A szentmise egyben nyitóprogramja volt a kürti falunapnak.
Augusztus utolsó hétvégéjén véget ért az 1Úton Nemzetközi Zarándoklat, mely több száz zarándokot szólított meg a Mária-út teljes útvonalán Kárpát-medence-szerte.
Minden szakaszon egy közös célért, a gyermek-szülő szeretetkapcsolatért keltek útra és imádkoztak.
A Mária-út Egyesület körlevélben fejezte ki az 1Úton Nemzetközi Zarándoklat magyarországi, erdélyi, felvidéki, délvidéki és osztrák önkénteseinek, támogatóinak, segítőinek a munkát, és megköszönte a sok imát, jókívánságot, kedves üzenetet, azt a szeretetet, amellyel a zarándoklatot kísérték azok, akik csupán lélekben és imáikkal támogatták a zarándoklat szándékát.
(Ezt a cikket Berényi Kornélia írta és a Felvidék.ma honlapján jelent meg: https://felvidek.ma/2024/09/02/1uton-zarandoklat-a-kurt-szogyen-tanosvenyen/)