Pálos zarándoktúra Márianosztrára

2013. október 5-én és 6-án a Mária út (szlovákiai Via Mariae) képviseletében öten vettek részt a Pálos 70 zarándoklaton Török András koordinálásával.

A Pálos 70 a pálos barátok által (is) szervezett teljesítménytúra, zarándoklat, mely az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend magyarországi emlékhelyeit, kegyhelyeit és templomait járja be a Budai-hegység, a Pilis és a Börzsöny útjain. A szokásos teljesítménytúrán túl van egy lelki, spirituális háttere is, ami a nem hívők számára is kínál lehetőséget a lelki elmélyülésre.

Az útvonalat és pecsételő lapot is tartalmazó könyvecskébe a szokásos dolgokon túl nem csak rövid leírását kaptak az adott útról, de minden állomáshoz tartozott egy-két biblikus eredetű gondolatébresztő mondat, idézet, kérdés, amin elgondolkodhattak magukban a haladás közben.Ehhez jött még a helyszínen elhelyezett molinókon, táblákon és egyéb kreatív felületeken átadott üzenetek, melyeket elolvasva, átgondolva nem volt nehéz elmerülni magukban és túllendülni a hétköznapi dolgokon.

Esztergomból busszal jutottak el Pilisszentlélekre. A pilisszentléleki kolostor romjai voltak a zarándokok kiindulópontjai. A Pilis erdejében, királyaink egyik kedvelt vadászterületén,

az Esztergom felé nyíló Benedek-völgyben állt egy királyi vadászház (palota). IV. László király Péter felhévízi remetének és társainak adományozta (1287), hogy ott kápolnát és kolostort építsenek maguknak. Nagy Lajos király itt töltötte 1378. nagyhetét, s a kolostort újabb birtokokkal is gyarapította. Az 1526-os év hirtelen a véget jelentette: a mohácsi csata után a Dunakanyarig jutó portyázó török seregek áldozatául esett a kolostor.

Az általuk választott kétnapos verzió 22 kilométerének első napja jellegzetes gyalogtúraként indult Pilisszentlélekről Szobig, majd másnap Szobon zarándoklatként csatlakoztak a Budapestről pénteken indult Pálos 70 csapatához. E táv megnevezése „Remete Szent Pál” volt.

A Pálos 70 gyalogos zarándoklatot  Fr. Fülöp Ágoston és Fr. Vörös Bulcsú pálos szerzetesek kísérték. Az ünnepi szentmise (10:30 órakor) főcelebránsa P. BURBELA Gergely,

az Isteni Ige Társasága (Verbiták) magyarországi tartományfőnöke volt P. Vizi András nosztrai plébános, Mészáros Csaba dányi plébános atya, P. Aczél Zsongor pálos atya és P. Puskás Antal pálosszentkúti perjel koncelebrálásával. A szentmise után a Márianosztrai Börtön és Fegyház fogvatartottainak ének-és zenekara tartott zenés áhítatot.

A szertartás végén lelkileg megújulva, kegyelmekben gazdagon és teljes búcsúban részesülve távoztak a zarándokok a Magyarok Nagyasszony főbúcsúról.